Ma volt egy éve, hogy elbúcsúztam kis családomtól és repülőre pattantam másodmagammal; Fónagy, Cseszy, meg én. Elször Kijevben álltunk meg, majd a mocskos és lenyűgöző Bangkok következett pár nap erejéig, majd az örömlányok hazája,Pattaya, aztán a király motorozás Koh- chang szigetén, onnan Kuala Lumpur, a Petronas-tornyok hazája, ahol Csaba körbe vezetett minket pár nap alatt, aztán beépültünk a dzsungelbe pár napra; találkoztunk őslakókkal, az Orang Aslik-al, indákba kapaszkodva, a partról nekifutva ugráltunk a sárgás, dús vegetációval körülvett folyóba. A színes és tiszta Szingapúrba érkeztünk a fiatalok olimpiája idején vonattal, ahol megrögződésem, hogy hibernálni szerettek volna minket, aztán majdnem lekéstük a gépet a nyomornegyedekkel “tarkított”, irtózatos dugóiról elhíresült Jakartába, ahol beültünk mozizni (végre) és megnéztük az Expendables-t; másnap pedig esete felé már Balin voltunk, nagy reményeket táplálva az előttünk álló év iránt. Késő estére már északon is voltunk és kezdődött a szállás keresgélés másnap. Egy hét alatt megtaláltuk azt a házat, ahol a következő fél évet töltöttem, beindult a suli, kezdtünk indonézül gagyogni, megismerkedtünk Dion-al, a balinéz barátunkkal, aki rengeteget segített nekünk beilleszkedni. Elmentünk Cseszyvel Lombokon keresztül Gili-szigetekre, ahol a helyiek szemében is őrültségnek számító tettet hajtottunk végre, mikor egyik szigetről átúsztunk a másikra. Ittunk helyi piát, Arakot és Brum-ot, bebizonyosodott, hogy az indonézeket nem a minőségi alkoholuk miatt fogjuk megszeretni. Sajnos nem sokkal később Cseszy úgy döntött, hazautazik, ám előtte megmásztuk a Gunung Baturt, ahol láthattuk, ahogy feljön a nap szemközt, Bali legmagasabb hegye, az Agung lábai mellől. Megünnepeltük Cseszy szülinapját délen, térdig érő esőben vitettük haza magunkat, poló nélkül, egy motoron hárman ültünk, mi közben semmit nem láttunk.
Később új lakótárssal gazdagodtunk a lengyel leányzó, Lucy személyében, akinek egy helyi sráccal való viszonyának gyümölcsét élveztük,olyan formában, hogy hozott egy projektort a házunkba, így végre használhattam az XBOX-ot, nem hiába cipeltem végig fél Ázsián!
Eljött a december és az első nagyobb túránk ideje- a frissen útitársunknak szegődött Dáviddal kiegészülve indultunk meg a Jáva túránkra, ahol megmásztuk életem első 5 leglenyűgözőbb helye közül az egyiket: a Mount Ijin-t, ahol a kénbányászok 70kg os kéndarabokkal a hátukon mászkálnak fel-alá. Toltuk egy kicsit a remek autót a Kelud megmászásakor is, voltunk Jáva legtisztább városában, Bondowoso-ban, ahol ettünk helyi különlegességnek számító tapé-t, ami igen szar volt. Voltunk Solo-ban,ahol végre normális szállásunk volt és megnéztük a Harry Potter új részét; tovahaladtunk Yogjakartába, ami számomra az indonéz városépítészet csúcsát jelenti mai napig; ettem egy steak-et fél év óta először. Borabudurra is ránéztünk, bár épp takarítás alatt volt, így annyira nem volt lenyűgöző az élmény.
Megünnepeltem a születésnapom délen; Fónaggyal ledöcögtünk északról, majd megismerkedtünk Csabával, aki Borneóról költözött át ide, majd együtt lerészegedtünk, buliztunk, indonézeket táncoltunk le a színpadról, majd a kifogyott benzin miatt toltuk a kocsit egy kicsit; hoztunk benzint műanyag zacskóban, elvesztettük Fónyagy telefonját egy kanyarban.
Karácsonyoztunk hárman, Fónagy barátnője, Lili, Balázs és én. Furcsa élmény volt a nyári szellőt érezni az arcomon, mi közben végre normális kaját ettem, mindehhez hozzáképzelni, hogy most Karácsony van és egy évvel ez előtt a hidegben, családom körében leptük meg egymást ajándékokkal, aztán nekiestünk a libamájnak, citromos lilahagymával, a fokhagymagerezdekkel tűzdelt, sült kacsamelleknek főtt, ecetes vöröskáposztával és tejföllel, tejjel és tejszínnel megfelelően lágyra puhított krumplipürével… Hmmm… Krumplipürével! Mennyire hiányzik is az!
Szilvesztereztem Csabával délen, ahol a esős idő ellenére több ezer ember szúrta a földbe a tűzijátékokat, végig a több kilométeres partszakaszon, hogy aztán a levegőbe lője azokat, látvány orgiát teremtve; akkor azt éreztem: sehol máshol nem lennék abban a pillanatban.
A szilveszteri bulit kiheverve hidegzuhanyként ért, hogy 5-éig ki kellett költözünk az északi házunkból, hiszen nem hosszabbítottuk meg a bérlést. Sportot űztem belőle, hogy a következő túra kezdetéig szállás nélkül csöveztem 9 napig ott, ahol épp ért az este.
Sebesen eltelt az a 9 nap és sebesen robogtam már Surabaya felé Lilivel és Balázzsal, majd Surabayában csatlakozott Lilla, Balázs édesanyja, és konstatáltuk, hogy Balázs gépét meglovasították. Sok szenvedés után kihalt és gyönyörű tengerparti szállást találtunk Malukun, igazi pihenést csaptunk, bár a förtelmes vécét továbbra sem tudom elfelejteni. Pár nap múlva és egy 8 órás hajózás után életem eddigi legnagyobb személyszállító hajóján megérkeztünk a Banda szigetekre, amik már este elvarázsoltak. Nappal szimplán a leghangulatosabb, leggyönyörűbb hely, ahol valaha jártam. Lélegzet elállító korallvilág, tűző nap, rabul ejt, mindenkit beutalnék ide pár napra. Megmászni a középső szigeten fekvő Gung Api-t és a tetejéről egyedül szétnézni, izzadtan, mi közben átfúj a szél a hatalmas lyukakból áradó vulkáni gőzökön, tovább melegítve testemet, figyelni a kis koloniális városka makett szerű-képét, feltérképezve, merre haladtunk az erőd mellett Lillával, ahol megmutatták nekünk az erdőben, honnan szerzik a fahéjat, gyömbért és még pár fűszernövényt; egész egyszerűen életem legnagyobb élménye. Ordítani volt kedvem örömömben és nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, de nem is akartam…
Összeköltöztem Dáviddal, mikor megérkeztem Malukuról 400ft-nak megfelelő indonéz rúpiával a zsebemben. Bejártam a déli strandokat; Kuta beach, Seminyak, Petitenget, Dreamland, Bingin, Padang-padang, Uluwatu, Balangan, Nusa Dua nem volt ismeretlen számomra többet. Hamarosan megérkezett Dávid unokatestvére, aki egy hónapig lakott ott velünk. Pár vicces élménnyel gazdagodtunk a srác személyiségi jegyeiből fakadóan (ugye, Dávid? :D ), majd két hétre távozása után nekünk is költözünk kellett, Jimbaranba mozdultunk, ahol a maradék időt töltöttük ezek után. Dávid szomszédom lett, nem sokára pedig megismerkedtünk Danival, aki frissen érkezett nem régen Balira és beköltözött alám.
Azt hiszem felejthetetlen élmények maradnak a másnapos Jus-ozások Kután, ahol 120ft-ért bármilyen turmixot csináltathatsz magadnak; mangó-eper, banán-papaya-narancs-citrom, eper-alma-ringó szőlő, szőlő-narancs; minek iszogatása közben megbeszéltünk az elmúlt buli eseményeit- már amennyiben emlékeztünk rá. Soha nem felejtjük el az együtt kajálásokat, olyan éttermekben, amiket hosszas kutatómunka árán találtunk meg, hiszen az ár érték arány magasan fekvése igen fontos tényező volt számomra 5 hónapnyi tömény indonéz kaja után. Vágytunk az európaiasabb ízekre, így örökre emlékünkbe zárjuk a Classic burgert a Mak Jo-ban, a guramy-t és a kagylót az általunk csak kampónak nevezett Kampoeng nevű kínai étteremben, az egy ideig megfizethető áron dolgozó, wifivel is rendelkező Marina nevű helyen a Chicken piccata milanese-t, ahol rántott húsnak nevezhető csirkehúst szolgáltak fel, a Warung Malang isteni Tom Yum levesét, vagy annak a transzvesztitának a hamburgereit, aki a dzsúzos hellyel szemben sütögette a fagyasztott húspogácsáit, hogy egész olcsó áron értékesítse azokat némi buci, sok saláta, mustár, paradicsom és sült hagymakarikákkal. Az önkényes elnevezésünk alapján később csak “transziburger” néven futó hamburger fogyasztása mindig jó ürügynek tűnt arra, hogy megjegyezzem, készítője most gyűjti a pénzt a mellműtétre. Nem feledjük az északon, hulladékból összegeggesztettetett sütőrácson készülő, friss tonhal és mahi-mahikat, helyi, olcsó, gépzsír jellegű vajjal és fokhagymával megkenve; a Dionnál, még az elején csak kézzel fogyasztott halvacsorákat.
Dávidnak hamarosan megérkezett egyik legjobb barátja újdonsült feleségével, így sok időt töltött velük, Dani pedig elintézett egy pár éjszakát egy helyre kis szállodában, ahova beköltöztünk négy napra. Punnyadás, napozás és XBOX volt a program (külön köszönet a Call of Duty: Black ops készítőinek a Zombis játékmódért, és bizony a jó édes mamájukat az új F1-es játékot készítő Codemasters-nek, sok álmatlan éjszakát okozott az ultraérzékeny forma egyes autók virtuális terelgetése).
Amint kiköltöztünk a szállodából, meg is érkezett kis családom, akikkel egy nagyon pofás villába sikerült beköltözünk két hétre, hosszas kutatómunkám eredményét örömmel konstatáltam az arcukon, mikor meglátták a helyet. Igyekeztem a lehető legtöbb helyre elvinni őket; a déli partok mindegyikére, volt északi túra is, már Daniékkal, ugyanis az ő családja is látogatást tett itt. Mozgalmas és jól sikerült két hét volt, tesóm talán először bulizott egy igazi szórakozó helyen, ahol meglepődéssel konstatáltam, milyen jól mozog a ritmusra, így azért felmerültek bennem kétségek, hogy tényleg akkor volt-e először igazi klubban. :P
Szüleim ott léte idején körvonalazódott Hong- Kong gondolata, aztán két hét múlva Danival nyakunkba vettük a lábunkat és 5nap alatt szétjártuk a várost, igen zsúfolt, úgyhogy nem kong… 3 napig előrefele nem nagyon tudtunk nézni, csak felfele, számomra meghökkentő élmény volt a tisztaság, az elsőre kaotikusnak tűnő, de később rendezetté váló közlekedés, a legjobb metrórendszer, amit valaha láttam, az irtózatos gazdagság, magamutogatás, pofátlanul sok jó verda, drága lakás. Ki is pipáltunk párat a világ legmagasabb épületeinek meglátogatása címén, és plusz egyet, mikor átmentünk kínába, Shenzen nevű “kis” 9milliós városkába. Tényleg alig beszélnek angolul, de a sok szép és csinos kínai, magas sarkús lány miatt nem tudtunk haragudni rájuk.
A kis kiruccanásról Balira érkezve realizáltam csak, hogy mennyire kevés idő van hátra ott tartózkodásomból: szűk két hónap. Dani még Malajziában huncutkodott egy sort, Dávidot sajnos már Hong- Kong előtt elbúcsúztattuk; Kínába kalandozott, Balázs és Lili pedig – Lili szüleinek guide-olása utána- Kuala Lumpurba távozott szerencsepróbálás címén, úgyhogy egyedül maradtam két egész hétre, amíg Dani és Csaba meg nem érkeztek Balira, hogy együtt szaladjunk neki a nagy finálénak.
Csaba beköltözött mellém, Dávid helyére és szinte minden másnap mentünk, hajszoltuk az élményeket a Kuta (és Bali) központjának számító Jalan Legian-on, annak is egy számunkra már ikonikussá vált helyén: a Sky Garden-ben. Rohantunk, hogy elérjük az ingyenpia-akciót este 10-től, ami az esetek többségében nem sikerült, így akármilyen gyorsan, halált megvető bátorsággal vágtunk neki a Jimbaranból Kutára vezető 10km-es távolságnak- motorral persze- mindig sikerült legalább vagy 20 percet késnünk, bár az izzadt, félmeztelen ausztrál fiúk között is működőképes lavírozási és staféta rendszerünknek köszönhetően mindig sikerült megfelelő mennyiségű ingyen-förmedvény birtokába kerülnünk, (hogy aztán egymást váltva a legfelső emelet folyosóján egymásra halmozzuk a “rendkívül ízletes, minőségi, nagy műgonddal elkészített -értsd: kémiailag kikevert- “koktélokat” “.) Mivel már nagy tapasztalattal rendelkeztünk az itteni alkohol természetét illetően, tudtuk, hogy közel 8 ingyen “koktél” elegendő ahhoz, hogy kellő képpen illuminált állapotba kerüljünk, az éjfélkor bekövetkező olcsó sör akcióval kiegészülve pedig egyenes volt az út a bebaszásig. Ezek után a másnapi képfoszlányokból összepakolva, a felsorolás sorrendjével nem megegyezően történtek a következő események, melyeket szintén soha nem feledünk:
-Csaba válogatás nélkül egyik lányról a másikra fordulva próbálta meggyőzni őket, hogy nincs berúgva;
-Csabával és Danival való beszélgetés során Dani véleményét szerettük volna kikérni egy dologról, ám mire Danihoz fordultunk, ő bizony 10 méterrel arrébb egy lány szájában volt megtalálható;
-a gyerekes, de részegen mindig jópofa játékot, aminek lényege, ha a másik rámutat egy általa kiválasztott lányra, oda kell menni hozzá és meg kell kérdezni: “Do you want to have sex with me?”, mely játéknak a konklúziója képpen meg kellett állapítsuk: a sikerfaktor nem olyan alacsony, mint azt gondoltuk volna;
-amikor Csabát számára ismeretlen okokból inzultálta egy csaj a tömegben, mely inzultáció magába foglalja Csaba ellökését, pofozását, a security ráuszítását;
-vagy amikor egy csábosan mosolygós indonéz lányhoz odalépve sejtettem már, melyik kérdést kell feltennem: “Are you a whore?”;
-vagy mikor a többiekre várva a kijáratnál megejtettem életem leggyorsabb becsajozását, a szintidő bőven fél percen belüli, ez a példa is mutatja, a Sky Garden egy olyan hely, ami olyan, mintha egy végtelen akasztóval rendelkező ruhafogast hurkok között lóbálnál: előbb-utóbb bele akadsz valamibe;
-illetve amikor Csaba igen illuminált állapotban beszállt egy idegen autóba a buli után, hiszen afterpartyt ígértek neki, majd másnap egy ismeretlen villában ébredt, de mentségére legyen szólva: ő megpróbált értesíteni minket: “Ha bármi történne velem, Changguban vagyok, egy villában!”- tehát minden esélyünk megvolt rá, hogy megtaláljuk Csabát Bali egyik legnagyobb villanegyedében, ez úton is köszönjük a pontos koordinátákat;
-illetve amikor Csabával bekeveredtünk a partra sétálva egy sikátorba, két ”hölgyfiú” trappolt velünk szemben, kérdőre fordult amorf tekintetük és legnagyobb sajnálatunkra megszólalt az egyik: “Hey boys, where are you going?” –majd válaszoltam: “Sorry guys but we prefer girls!”- mire a másik is belelendült a szócséplésbe és a mondat vége fele King Kongot megszégyenítő mélységbe ereszkedő hangjával ezt válaszolta: “What? Come I’ll show you my pussy”;
-nem feledem, mikor Csaba konstatálta, hogy egy középkorú, jól szituált ausztrál úriember egy repedt sarkúnak tűnő, abból is a rondábbik fajtából való “hölggyel” táncol, odalépett hozzá és közölte: “Dude, seriously, just look at her! She is a prostitute, cant you see?”, mire az aussie bevörösödött fejjel, ujjait ökölbe szorítva a következő választ adta: “No, SHE IS MY WIFE!”;
-azokat a pillanatokat, amikor becsípve, egyik szórakozóhelyről a másikra próbálnánk átjutni az őserdőnyi kis indonéz árus között, akik transzporttól kezdve (saját bevallásuk szerint akár helikopterrel is!) a függőséget okozó szereken át a “want young lady"?-ig terjedően bármit be tudnak szerezni, majd végre megérkezünk a másik helyre, amit szoktunk volt látogatni, mely Bounty névre hallgat, hogy egy izgalmas fél órát töltsünk el egy olcsó sör társaságában, manőverezve az izzadt, fél meztelen slash meztelen, genetikailag manipulált, ágyúgolyó vállú ausztrál srácok között; hogy rábukkanjunk egy-egy afro frizurával rendelkező, telt ajkú, fél kubai leányzóra, vagy egy félig fülöp-szigeteki, félig ausztrál gyönyörűségre;
-vagy az, hogy már annyit jártunk bulizni ugyan arra a helyre, hogy egy idő után már csak az a jelent maradt meg, amikor a gépfegyveres biztonsági őr megtapicskol, és megint mászod a Sky Garden lépcsőit, a ruhatárnál megkapod az észbontóan beindító vörös hajú indonéz lány mosolyát, majd mászol tovább, az ingyen piák szintjéig;
-vagy mikor a 66 nevű klubból zárás után Csabával támolyogtunk kifele és egy ideig nem is realizáltuk, hogy a járdán gyakorlatilag hosszú, tömött sorokban állnak az indonéz kurvapiac remekei és láthatóan a gazdag turisták taxikban ülve, lassan melléjük gurulva szemezgetnek a lányokból, mint öreg borász az érett szőlőfürtről;
-mikor egy erősen alkohol ittas este után, józanodás kellős közepette egy padon ültünk és csak arra vágytunk, hogy végre szálljon el az alkoholgőz és cementes zsák módjára eldőlhessünk rugó nélküli, gerincgyötrő matracainkon, két 90+ kg–os , gnóm fejű ladyboy hirtelen felindulásból leparkolt előttünk, majd a második nagy átéléssel felénk fordul, és férfi hímvesszőt formálva kezével imitálta, hogyan is csinálná azt, amiért pénzt szeretne kérni és mi közben csapkod undorító, nyáltól tocsogó nyelvével a következő szavak hagyják el szilikontól egyáltalán nem mentes száját férfiakét is megszégyenítő orgánumán: “You can come in my mouth, you can come in my mouth…”;
-amikor Dávid kulturáltan beszélget egy ezer rúpiás sörrel(24ft) a kezében egy hasban, mellben, combban, fenékben és arcban igencsak túlméretezett leányzóval,mi alatt azt a pólót viseli, amin ez a felirat áll: “Life is too short to dance with a fat chick”, Dávid ugyan nem céllal vette fel ezt a pólót, csak a poén kedvéért, de a jelent még így is megér egy misét;
-vagy amikor félrészegen, a motoromon ülve realizáltam, hogy három csaj ül mögöttem és a középső nagy karmozdulatokkal dirigálva próbálja tudtomra adni, merre laknak;
-vagy másnapi a nyomozás: vajon honnan származhatnak, mikor keletkezhettek azok a fekete-kék-zöld foltok a testünk bármely, véletlen szerűen kiválasztott részén.
Természetesen számtalan sztori van még, számtalan humoros, könnyfakasztó esemény, némelyik sem nyomdafestéket, sem publicitást nem tűr, így azokat nem áll módomban megosztani itt. :P
Azért nem csak a bulikról szólt az utolsó, szűk két hónap, nekiveselkedtünk, hogy végre megmásszuk a Gunung Agungot, aminek tetején valóban gyönyörű látvány tárult szemünk elé, viszont elképesztően nehéz volt megmászni (4óra fel, 3 óra le…). Persze azért megérte.
Ahogy egyre jobban közeledett egy éves kiruccanásunk vége, mindenkinek gyomorszorongató érzés volt, ha belegondolt: hamarosan itt kell hagyni Balit. Engem különösen rossz érzéssel töltött el; ha egy évig laksz valahol, beilleszkedsz, a helyi társadalom részévé válsz, ha bőrszíned miatt nem is teljesen. Akkor lepett meg különösen, mennyire belsőséges a viszonyom már Balival, amikor Danival Hong Kongban beszélgettünk arról, milyen lesz Balin ismét, és egy mondatot így nyitottam: “Majd ha HAZAmegyünk Balira…”. Nos igen, vérző szívvel hagytam ott Balit, történt ott minden: Kaland, utazás, tengerpart, szörfözés, bulik, szerelem, gyúrás, nyelvtanulás és megszámlálhatatlanul sok, rekeszizomtorna, nevetés formájában. Nevettünk kicsit, nevettünk nagyon, hahotáztunk, röhögtünk, fetrengtünk a nevetéstől, azt hiszem mindannyian boldogok voltunk, talán ezért is nevezhetem életem legmeghatározóbb élményének.
Nade ahogy a mondás is tartja: minden vég valaminek a kezdete (és egyébként sem tudom elképzelni, hogy ezek után ne látogassam rendszeresen Balit, amikor időm és pénzem engedi), és ugye épp a Sri Lanka fővárosának számító Colombo repterén ülök, várom, hogy felszálljon a gép és pár óra múlva már India földjeit tapossuk Csabával. Tehát a kalandok csak jönnek és jönnek, Sri Lanka pedig még Indonézia után is akkora kúltursokk volt, hogy már most van kb. 30gb-nyi videó és képanyagom innen- félek nem lesz elég a tárhely az utazás végéig.
Számtalan élménnyel gazdagodtunk tehát, olyanokkal, amik kétségkívül befolyásolják az emberek személyiségét. De a jövőbe kell nézni, mert a múlton nem érdemes merengeni annyit, de akkor megéri kicsit visszatekinteni, amikor egy reptéren ülsz 36órát, amíg vársz a géped indulására. :P
Ami a gyomromat illeti, személyes levél Édes Jó Anyukámnak: Anyu! Ki vagyok készülve ettől az ázsiai szar kajától, a gyomrom és az ízlelőreceptoraim a következőkről álmodoznak: marhabélszín! Véresen, fehérboros gombaszósszal, sült krumplival; krumplipüré, bármilyen mennyiségben, akár magában is, sok tejföllel, tejszínnel, tejjel igazán krémesre keverve; kolbász, sok-sok kolbász, azt hiszem megőrülnék ha most megérezném az illatát valahol; zsíros kenyér lilahagymával, paradicsommal, lehet akár a legundorítóbb disznózsírból is, csak a számban érezném már; nyílt tűzön sütött szalonnát, aminek a zsírját rácsepegtetetem egy frissen sült fehérkenyérre, aztán a sült hagymával és paradicsommal tömném be a számba fulladásig; töltött káposzta, annyi tejföllel, amit nem szégyellek rárakni, vagy csak úgy a tejföl önmagában is olyan jól esne, mint az azok az isteni fasírtok, amiket csinálni szoktál, jól megpakolva fokhagymával; egy jó bécsiszelet borjúból, lecsepegtetve citrommal, petrezselymes krumplival és káposztával; vörösboros pörkölt, színhússal, mellé az a jó kovászos uborka, amit a teraszon szoktunk érlelni, kis kaporral a nagy, öblös üveg tetején; egy jó tejfölös-gombás spagettiért is ölni tudnék, sok sajttal a tetején, vagy egy lasagne is jól esne, azt kell, hogy mondjam. Ami Aput illeti: vörösboros szarvasragut, sok kakukkfűvel, borral, dödöllével; tárkonyos- túrógombócos levest főtt bárányhússal! Ezek közül ha valamelyikkel várnátok, akkor az nirvána-közeli élményt tudna okozni nekem! Hamarosan otthon vagyok!
Most pedig indulunk a chennai-i reptérről a városba, hogy mit csinálni azt még nem tudjuk, de valahogy augusztus 9-ig csak felkeveredünk Új-Delhibe. :P Drukkolni ér!
