Tegnap reggeli nem hiszem el pillanat és Maluku preview kép

 

Tegnap reggel rossz helyre hozott vissza a busz, amivel Surabayából vissza érkeztem Balira és bár sokszor megkérdeztem a buszsofőrt, hogy Lovinába, északra megy- e a busz, ő azt válaszolta, hogy igen. Ennek ellenére 12 órás buszút után megérkeztem Denpasarba, délre, ahova marhára de nem nem akartam menni még. Egy sor üvöltözés után azonban nem tudtam elmenni szó nélkül a következő jelenség mellett:

Addig is hallottam, hogy furulyázik valaki, egyébként egész jól, de csak mi után lehiggadtam, akkor láttam, valójában mi is történik. Távolról semmi különös, nézzük meg közelebbről!

Igen- igen. Bizony szokatlan módon szólaltatja meg a hangszert. Így legalább ha nem tetszik a játéka, rá lehet fogni, hogy orrhangon játszik…

A Malukus beszámoló már javában készül, itt egy kép, ami a Banda- szigeteken lett elcsípve, mi után felmásztam a vulkánra. A háttérben Neira hangulatos kis városkája látható.

Surabayából szeretettel

 

Nem rég érkeztem meg Surabayába Balázs édesanyjával, aki csatlakozott hozzánk a Maluku túra erejéig. Balázs és Lili még süttetik magukat egy kicsit a Banda szigeteken, de hamarosan ők is tiszteletüket teszik ismét Balin. Délután ötkor indul a buszom vissza Észak- Balira, úgyhogy addig el kell ütnöm az időt valamivel. Az a remek 10 órás busz út… Alig várom, főleg mi óta a Surabayába vezető úton oda fele valaki eltulajdonította Balázs fényképező gépét. Fájdalmas veszteség.

Tehát hamarosan érkezik a beszámoló, de nem lesz könnyű összefoglalni, hiszen több, mint 2000 pillanatot kaptam el az újonnan megjavított gépemmel, így nem kis időbe fog kerülni a kiválogatása, valamint elég mozgalmas és tartalmas is volt ez a két hét, így azt hiszem ismét egy sok részes beszámoló- sorozat veszi majd kezdetét.  Annyit azért előjáróban elárulnék, hogy Bali szép, Bali gyönyörű, de Maluku, főleg a Banda szigetek elég csúnyán oda verik. Leírhatatlanul gyönyörű, egybefüggő, színes korallmezők Banda Hattán, képeslapra illő, türkizkék tengerpartok Separuán és Bandán, hangulatos kisváros Banda Neirán, ahol végre először éreztük, hogy a történelem átitatja a helyet.

Szóval a lényeg h egyelőre mindenki jól van; dráma, kaland, szívás, undor, snorkelling, szénné égés, sokszoros álleejtés, az eddigi legdurvább vulkánmászás egyedül, a fűszerek otthonában, hamarosan... … …

Friss: az óta egyébként már megérkeztem Balira, többszöri megkérdezés után, mi szerint: “Ez a busz Lovinába megy, északra?” “-igen”, képesek voltak elhozni Denpasarba ma hajnalra, úgyhogy egy könnyed 5 perces ordibálás után ezekkel az agyavesztett, buszos emberekkel, megkönnyebbülten elmentem Dávidhoz, hogy elmeséljem, mi történt. Már több, mint 30 órája ébren vagyok, de szerencsére Csaba lelépett Thaiföldre, így az ő kis zugában meghúzhatom magam mára… A baj csak az, hogy már túl vagyok a holtponton.

Surabaya-bol szeretettel

Nem reg erkeztem meg Surabayaba Balazs edesanyjaval, aki csatlakozott hozzank a Maluku tura erejeig. Balazs es Lili meg suttetik magukat egy kicsit a Banda- szigeteken, de hamarosan ok is tiszteletuket teszik ismet Balin. Delutan otkor indul a buszom vissza Eszak- Balira, ugyhogy addig el kell utnom az idot valamivel. Az a remek 10 oras busz ut... Alig varom, foleg mi ota a Surabayaba vezeto uton a tura kezdetekor valaki eltulajdonitotta Balazs fenykepezo gepet. Fajdalmas veszteseg.

Tehat hamarosan erkezik a beszamolo, de nem lesz konnyu osszefoglalni, hiszen tobb, mint 2000 pillanatot kaptam el az ujonnan megrenovalt gepemmel, igy nem kis idobe fog kerlni a kivalogatasa. Ezen kivul eleg mozgalmas es tartalmas is volt ez a ket het, igy azt hiszem ismet egy sok reszes beszamolo- sorozat veszi majd kezdetet. Annyit azert elojaroban elarulnek, hogy Bali szep, Bali gyonyoru, de Maluku, foleg a Banda szigetek eleg csunyan odaverik. Leirhatatlanul gyonyoru, egybefuggo, szines korallmezok Banda Hattan, kepeslapra illo, turkizkek tengerpartok Separuan es Bandan, hangulatos kisvaros Banda Neiran, ahol vegre eloszor ereztuk, ahogy a tortenelem atitatja a helyet.

Szoval a lenyeg, hogy egyelore mindenki jol van; drama, kaland, szivas, undor, snorkelling, szenne eges, sokszoros alleejtes, az eddigi legdurvabb vulkanmaszas, egyedul, a fuszerek otthonaban, hamarosan... ... ...  

( Az ekezetes valtozat hamarosan erkezik, a buszpalyaudvaron nem talaltam wifis helyet a laptopnak... )

Survived!

 

Jelentkezem ismét. Sikeresen túléltem az elmúlt 9 éjszakát, küldetés teljesítve. Ez uton is köszönet illeti Dávidot, Csabát, aki eddig Borneón diákoskodott,de pár napra átugrott Balira, így meghúzhattam magam nála két éjszaka erejéig; illetve két, meg nem nevezett személynek, akik nevük elhallgatását kérték, hogy segítettek a túlélésben. :)

Most már Surabayában tartózkodik kis csapatunk, tegnap éjjel buszra pattantunk és 9 órás zötykölődés, szétfagyás és annak hallgatása után, hogy egy indonéz kisasszony 30 perces periódusonként az ölében található papírzacskóba üríti a gyomra által nem preferált, félig emésztett táplálékot – mindezt szerencsére mögöttem – már meg is érkeztünk hajnali 5-re Indonézia második legnagyobb városába, a 2.8 millió lakosú Surabayába. Még le sem szálltunk a buszról, már támadtak is a busz pályaudvaron az indonéz taxis hiénák. Leráztuk őket, és előkaptuk a notebookot, hogy kikereshessünk egy, a Magányos Planéta által ajánlott hotelt. Sajnos e közben ismét emlékeztetnem kellett magamat, hogy butaság volt még az út előtt olyan táplálékot fogyasztanom, amelynek ízét a hozzá adott, csípős szósszal próbáltam meg feldobni. Gyomrom ugyanis intoleráns az indonéz chili- betolakodókkal szemben, és rendkívül hamar szeretné eltávolítani azt gyomromból, ami egy felől kedves tőle, más részről viszont időzíthetne jobban is.

Tehát egy újabb remek Indonéz wc meglátogatása után elkaptunk egy taxist, akinek próbáltuk elmagyarázni, minek okán vesszük igénybe szolgáltatásait, de nem nagyon értette azokat a kulcsszavakat, hogy “olcsó, tiszta, kicsi szállás”. Reggel 8kor még nem volt szállásunk, egy éjjel-nappali plázában az interneten kellett turkálnunk, hol tudnánk hunyni egyet. 8 után az egyik helyen végre felvették a telefont, és pont akadt 2 szoba számunkra.

Kicsit kipihenve magunkat ellátogattunk az egyik plázába, nagyon mást nem igazán lehet és a hallottak alapján nem is érdemes meglátogatni itt. Ami messze földről híres- hírhedt az a Dolly nevű utca, ez a Bangkoki Soi Cowboy nevű utca Indonéz változata állítólag. Rengeteg bár található és az egész utcát ellepik az örömlányok gyakorlatilag. Ha egyszer végre elkészül a Bangkokról szóló beszámolóm, ott majd részletesebben kifejtem, milyen a látvány és megtámogatom majd egy- két képpel. Viszont a Dolly ki fog maradni szerintem.

Elkészült egyébként a piktúra készítő alkalmatosságom is, úgyhogy reménykedek benne, hogy rengeteg képpel tudok majd szolgálni.

Az öt szintes, mellesleg iszonyatosan nagy Tujungan Plaza bejárása után visszajöttem a szállásra, mert holnap reggel 9-kor indul a repülőnk Malukura, hogy megkezdjük kalandozásunkat arra fele a négy órás repülőút után. Ma este csatlakozik egyébként Balázs édesanyja hozzánk, így négyen vágunk neki az ismeretlennek, hiszen nem tudjuk, hogyan fogjuk érni tervezett célunkat, a Fűszer- szigeteket. Sajnos majd csak Ambonban fog kiderülni, hogy milyen lehetőségeink vannak oda jutni. Kalandos lesz.

In memoriam - Jakarta

 

Így a jávai túránk által ihletve kedvet kaptam a régi kalandjaink írott formába öntéséhez. Meg ugye Jakarta Jáván van, csak épp a túra során nem mentünk el oda,viszont négy és fél hónappal ez előtt már jártunk ott, ott tett le minket a Szingapúrból érkező Tiger airways egyik Airbus 320-200 –as légi szörnyetege. Kicsit meg voltunk ijedve, ugyanis még nem hallottunk erről az egyébként szingapúri légitársaságról. Ennek ellenére váratlan meglepetésként ért, hogy az akkori utunk során ez volt a legjobb utazás. A körülményekhez képest kényelmes és tiszta volt minden, a pilóta is megfelelően manőverezett, nem akart szétesni a gép, mikor letette a jakartai reptéren.

Nagyon baktatunk, majdnem lekéstük :P

Ugrik

Már indonéz felségterületen, mozgó járda.

Ez a kedves fiatalember vett fel minket a reptéren

A jakartai reptér. Ami egyébként baromi messze van a várostól.

 

Jakartáról már az előzetes információink alapján sem tudtunk volna sok jót elmondani, de később igazolták is magukat a mende-mondák: ahogy haladtunk a reptérről a városba, brutális nyomornegyedeket láttunk az autóból. Bádogházak tömkelege terjeszkedett minden felé. Bangkokban már láttunk hasonlót, de ez ütötte azt a látványt. Mindehhez hozzájárulnak az elképesztő forgalmi dugók; a rengeteg motoros és autós látványa egy-egy kereszteződésben azt az érzést váltja ki belőled, hogy inkább gyalogolnál…

A szállásra érkezvén megállapítottuk, hogy a Darmasiswás szervezők (az ösztöndíj- program szervezői) kitettek magukért, mert egy egész pofás szálláson tölthettük el a Balira utazásunk előtti éjszakát.

Ennek ellenére csak ledőltünk szuszmorogni egy kicsit, majd kicsit szét akartunk nézni a városban is, még is csak egy olyan metropoliszba érkeztünk, aminek lakossága közel megegyezik Magyarországéval.

Kis túránk gyalogszerrel kezdődött, hamarosan eljutottunk egy sétálóutca- szerűségbe. Nem volt nagy az egész, de igen pofás volt. Hirtelen azonban ránk szakadt az ég, úgyhogy egy KFC-ben kerestünk menedéket és táplálékot, ha már ott voltunk.

A sétálóutca bejárata

Jópofa volt

Amikor esik, itt tényleg esik

 

Az eső elálltával úgy határoztunk, hogy keresünk egy mozit, az Inception volt az utolsó, amit láttam akkor. Az eljutáshoz én javasoltam, hogy próbáljuk ki azt a három kerekű járművet, ami még a thaiföldi tuk-tuk oknál is kisebb volt, pedig azokat sem küldeném limuzinok helyett. Itt Bhaja névre hallgat. Hárman valahogy bepréselődtünk egy akkora helyre, ahova ránézésre nem tudtuk elképzelni, hogy be fogunk férni. Mindegy, megtörtént.

A fotó még nap közben készült, nem nagyok, amint az látható

Még ilyenkor is intenzív a forgalom

Harcosok. Itt még küzdöttünk a szennyeződések szervezetünkbe kerülése ellen.

 

Sikerült eljutnunk egy plázáig, méretét tekintve nem volt impresszív, viszont volt benne mozi, ami most a lényeg volt ugye. Cseszi gyorsan elnyammogott néhány Donut-ot, és kis nézgelődés után már mentünk is a mozi felé, ahová Expendables jegyeket vettünk, hiszen mind a hárman már vártuk a filmet. Jó zúzás volt egyébként,  agyatlan őrjöngés,ahogy arra számítottam; még angolul, indonéz felirattal is. Azért azt hozzá tenném, hogy Sylvester és társai brutális dörmögéséből és artikulálatlan üvöltéséből sokszor nem igazán érted, mit is akarnak mondani…

Cseszi fánkjai

 

Gyorsan eltelt az este, másnap már a reptérre kaptattunk. Sikerült egy óra alatt odaérnünk, erre nem számítottunk volna. Az már csak mellékes, hogy közel 3 órát kellett várnunk a gépre, így legalább biztosan nem tudtuk lekésni. Nem számított, következő állomás már Bali volt!

Nem túl éles, de mi vagyunk, első kép Balin!

 

Még több Jakarta DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

Survival

 

Tegnap hivatalosan is el kellett hagynunk az eddig bérelt házunkat. Ezt annak köszönhettük, hogy mivel nem szeretnénk a természeti csodákban bővelkedő, ám unalmas északon lakni, felmondtuk a szerződést a tulajjal, aki mindezt azzal hálálta meg,hogy kirakott egy hónappal korábban. Ez nem is lett volna akkora probléma, hiszen nem sokára indulunk Malukura, hogy elhajókázhassunk a nem túl messze fekvő Fűszer-szigetekre, a szegfűszeg eredeti lelőhelyére. Mindez viszont 15-én fog bekövetkezni, addig pedig fedél nélkül maradtunk, így szívességek formájában próbálunk ellenni addig, ami végül is egy fajta kalandnak is betudható.

A tegnapi éjszakát balinéz barátunknál, Dionnál töltöttük, én egy kanapén, Balázs és Lili a földön, egy leteríthető szőnyegen. Ma szerintem még Dion mélykék műbőr kanapéja fog alvóhelyemül szolgálni,aztán könnyen meg eshet, hogy holnap lemotorozok délre. Hogy ott hol fogok tartózkodni, azt misztikus rejtély övezi.

Már csak azért is kellene minél több időt eltöltenünk mostanság délen, mert eddig sajnos házkereső akcióink csúfos kudarcba fulladtak, így több időt kell áldoznunk arra, hogy megfelelő szállást találjunk, mikor február elején visszaérkezünk a fenn maradó 5-6 hónapra.

Az egész lényege, hogy bár tudnánk bérelni szobát hotelben, vagy appartement-ban, most a célom még is az, hogy 500ft-nál többet nem adok egy éjszakáért, ilyen helyet pedig szinte lehetetlen találni, úgyhogy hiúságból (és részben poénból) kipróbálom, milyen is ez a túlélősdi.

Mindenre fel vagyok készülve, akár még a tengerparton is elaludnék, szerencsére attól nem kell tartani, hogy megfagy az ember, mert még éjszaka sem igazán süllyed a hőmérséklet 15fok alá.

Kívánjatok sok szerencsét, még 9 éjszaka!