A fák lombjai. Lombok.

Lassan már több, mint másfél hónapja voltunk Bali szomszédos szigetén, mely hasonló méretekkel rendelkezik- ám még sokkal érintetlenebb-, Lombokon.

Az ötlet onnan fakadt, hogy az egyik itteni, szintén magyar diáktársunk barátja indonéz, és Lombokról származik. Mivel ők tervezték, hogy átugranak oda, meginvitáltak minket is, valamint az összes diákot, akikkel próbáljuk leküzdeni az indonéz nyelv nehézségeit. Örömmel akceptáltuk a meghívást, hogy magunk alá csapva a robogóinkat meginduljuk este felé Padang Bay- ba, a kompkikötőbe, ahol ezek a jól megtermett vízi járművek transzportálnak minket a szomszéd szigetre.

Éjfélkor indult a komp, majd egy laza öt órás út után ki is kötött Lombokon. Megindultunk az ottani élet központjának számító Mataram felé, ez arra felé a legnagyobb város. Az oda vezető úton álmosan haladva, reggel hatkor,azon gondolkoztam, hogy amit látok- történetesen, hogy a felkelő nap sugarai megtörnek a párás levegőn, a mérhetetlenül zöld rizsföldek, pálma és kókuszfák felett- mindent megér.

 Én mondtam

Szállás keresése, után Cseszlai úrral két keréken meglódultunk felfedezni a várost- és környékét. Ha még nem említettem volna, itt Balin az emberek nagyja hindu, de máshol muszlimok az emerek. Ez érződik is, bármerre mentünk a kisgyerekek sokkal agresszívabbnak voltak, folyton odajöttek, meg akartak fogdosni, a nagyobbak elénk tolakodtak, ha sorban álltunk, a lányok pedig úgy néztek ránk, mintha ott helyben meg akarnának kapni, aztán pedig várják a gyűrűt természetesen. Azért is furcsa ez, mert azt gondolná az ember, hogy ezek az emberek a vallásuk által meghatározott kereteken belül mozoghatnak csak és ez a fajta viselkedés ütközik ezzel. Bár ezek után úgy tűnik, ezeket a kereteket saját belátásuk szerint értelmezik többnyire.

Maga Mataram nem egy szép hely, semmi látni való nincs benne. Elég nyomasztó nyomornegyedekben is sikerült járnunk, bűzölgő szemét a pálmafák alatt.

 Szemét a pálmafák alatt

A tengerpartja sem tartozik a szebbek közé, viszont amikor elmotoroztunk pár kilométerrel odébb, olyan partszakaszokat találtunk, amikre nem nagyon lehet szavakat találni. Kristály tiszta, világoskék tenger, zöld lombú pálmafákkal szegélyezett fehér homokos part; egyszerűen lenyűgöző.

 Élvezkedős-pihenős

Két órányi motorozás és egy kellemes leégés után visszatértünk a szállásra. Estére meginvitált minket Made, a helyi srác a népes családja körébe, természetesen egy kis iszogatásra is sor került; remek arak, brum és pálmabor szolgáltatta a hangulatot. Ezekről egy külön bejegyzésben fogok írni, mert nem lehet pusztán a nevük leírásával lerendezni az ízhatását ezeknek a “mennyei” nedűknek. Azért egy közös jellemvonást írnék: mindhárom nagyon szar.

Gili

Másnap felnyergeltünk, megetettem, megitattam a lovam, majd levágtattunk egy másik kikötőbe, valós célunk közelébe: Lombok partjaitól 5-8km-re fekszik három kicsi sziget: Gili Air, Gili Meno és Gili Trawangan. Átjutni oda csak kis személyszállító csónakokkal lehet, így egy megőrzőben hagytuk a motorokat arra a pár napra.

 I’m on a boat!

Tűző napsütésben értünk át Gili Menora , a középen elhelyezkedő szigetre, mi közben álleejtős látvány tárult folyton a szemünk elé. A látkép még az iménti Lombokon szerzett élményeket is ütötte; leginkább a Bounty reklámokban szereplő tájakhoz tudnám hasonlítani.

 Én  mondtam. Az ott Gili Air. Átusztunk oda. Meg vissza.

Nem is bírtam ki, hogy ne vessem magam a habok közé rögvest, ahogy letettem cuccaim. Régen esett valami ennyire jól.

Többiek ez alatt szállásért kajtattak, majd végül a költséghatékonyság jegyében kivettünk két szobát, egyet a lányoknak, egyet pedig a fiúknak. Bár azt gondolná az ember, hogy ennyi idősen már nem “ciki” tudni a koedukált szobák létezéséről, nem emeltem hangot ezen véleményemnek.  Még szerencse, hogy lehetett kint is aludni, mert a mi szobánkban egy ágy volt. Mi pedig heten voltunk. :) De végül egy vérre menő küzdelemben eldöntöttük, hogy ki aludhat az ágyban.

Ahhoz képest, hogy a bungallow-k többségében még meleg víz sincs, és tengervízzel vagy kénytelen zuhanyozni, az árak egészen magasak. Értem ez alatt, hogy mondjuk ezer forintért tudsz enni egy rendkívül hangulatos fabódéban, úgy, hogy a tenger nyaldossa a kis faépítmény lábait, vagy 5ezer ft\ éj körül van egy kétszemélyes szoba, tíz méterre a tengertől. Úgyhogy persze minden relatív, de kétségtelenül megéri az élmény.

Másnap ahogy másnaposan a parton fetrengtem, egy kisebb pihenős session után felültem és a szomszéd szigetet bámulva és az az ötletem támadt: át akarok úszni. Meg is kérdeztem a többieket, kinek van kedve csatlakozni a mission-höz, de Cseszlai úron kívül senki nem volt hajlandó és hülyeségnek tartották. Ammán hülyeség. Így ketten csobbantunk a vízbe, hogy fél órával később kievickéljük a túlparton, büszkeségtől dagadó mellel. Úgy éreztünk, megérdemlünk egy ebédet a tengerparton, így is tettünk. Kis pihizés után el kezdtük felfedezni a szigetet. Abban reménykedtünk, hogy találunk valami halászt, aki majd visszavisz minket. Mi után realizáltuk, hogy az egyetlen lehetőség a public boat-on való visszajutás-amit viszont lekéstünk- , vagy a charter ötezer  forintért, neki láttunk egy hajóroncs maradványaiból tutajt tákolni. Kicsit Robinson Crusoe és Lost utánérzés volt, de eléggé élveztük. Meglepő, de egy személyre működött is a leginkább úszó tárgyként definiálható fadarabok összessége, de sajnos, amikor én is ráültem, már a fenéken kötöttünk ki. Így tehát egyetlen lehetőségünk maradt: visszaúszni. Nem is lett volna probléma ezzel, ha a két sziget között nem erősödött volna meg az áramlat, az ellenkező irányba, így szemben kellett úsznunk vele. Egy jó húsz perc után realizáltuk, hogy egy helyben úszunk, így irányt váltottunk a sziget csücske felé. Ekkor már oldalról kaptuk az áramlatot és kiúsztunk a partra. A  visszaút sajnos két óránkba került és bár nem éreztük magunkat kimerültnek, később azért feltűnt, hogy fáradtak vagyunk, természetesen csak a másnap miatt. :)

Úgy éreztük, három nap elég volt a paradicsomból, így másnap délben útnak eredtünk hazafele. Ez azt jelentette, hogy 30perc alatt visszahajóztunk Lombokra, onnan 2óra alatt elértük a kompkikötőt, vártunk 1órát a kompra, majd az 5óra kompozás után még 2óra volt az út haza, Singaraja-ba.

 A sisakom és a komp fekvőhelyei. Egész tetszetős volt.

Fárasztó túra volt, de egyértelműen megérte, azt hiszem a képek magukért beszélnek.

Még több kép:

Teljes album megtekintése

Az indonéz leleményesség

Eddigi itt létünk során arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy ez a nép bizony nem a legtehetségesebbek közé sorolható. Nem tudnak finom rizset termeszteni, mert inkább a gyorsabban termő fajtát vetik, mintsem a finomabb, bár több munkát és időt igénybe vevőt. Borzalmasan beszélnek angolul és nem is próbálnak javítani ezen. Munkamoráljuk már-már a magyaréhoz hasonlatos, ami ugye teljesítmény.

Nade sorjázhatnám még, miken szoktunk bosszankodni nap mint nap, mostani poszt viszont az élet egy olyan területéről szól, amiben kiemelkedően tehetségesek. Ez pedig nem más, mint a meglepően nagy dolgok odakötözése a robogók, motorok, mozgó járművek hátuljához.

Lassan már mindennapos jelenséggé válik, hogy orbitális méretű tárgyakat látunk motorok hátulján, ahogy haladunk az utcán. Nem ritka a madárkalitkák jelenléte, természetesen úgy, hogy közben van bennük legalább három csirke; a kis étterem-szerűség –waerung- felszerelése a hátsó ülésre, de minden egyéb, elszállítandó dolgot oda kötnek fel.

Így történt ez az én kis bambusz polcrendszeremmel is, amelynek elszállítmányozását magamra vállaltam, ha azt megfelelő módon rögzítik. E felől pedig természetesen szemernyi kételyem sem támadt. Élmény volt a forgalomban azzal a tudattal közlekedni, hogy egy bambusz bútordarab is velem utazott, ráadásul egy komolyabb fékezéskor pedzegette, hogy átessen rajtam, kitúrva a helyemről. Szerencsére ez nem történt meg,épségben hazajutott, ahogy az a képeken is látszik és az óta is ékes dísze szobámnak és nagyon ügyesen tárolja ingóságaim. :)

Érdemes megfigyelni a rögzítést, nagyon profi, indonéz remekmű.

Mt. Batur

Tegnap előtt érkeztünk vissza újabb kis kalandunkról, melynek elsődleges célja Bali még működő vulkánjának, a Mount Batur megmászása. Kivételesen időben sikerült elindulni, így még jutott időnk benézni egy fürdőbe,amelynek különlegessége, hogy a tengerbe ömlő folyót felduzzasztották, és három medencévé alakították. A mellett, hogy igen jól néz ki, öröm fürödni ebben a kristálytiszta, frissítő vízben, közvetlenül a tengerpart mellett.

Lenyelve azt a szolid fail-t, mi szerint kedves druszám, Balázs otthon felejtette a fényképezőgépe akkumulátorát, így gépe alkalmatlan volt képek készítésére a túra elkövetkező részében, megindultunk tovább. (Sajnálatos módon jómagam se tudott képeket rögzíteni az eseményről,minek után egy héttel ez előtt viszonylag hosszú, szenvedéssel teli idő után elhalálozott az amúgy általam igencsak kedvelt Canon Eos 30D-m; a zár eltörésével jobb létre szenderült készüléket reményeim szerint hamarosan egy Denpasari Canon szerviz fogja visszahozni az élők sorába. A szervizben töltött napokat, eseményeket természetesen megosztja majd Veletek.)

Ellenben nem marad a bejegyzés képek nélkül, ugyanis a Woman of the Day Lili volt, aki bizony nem volt rest bepakolni a kis kompakt Samsung képrögzítőjét csomagjába. Ennek köszönhetően álljon is itt egy kép a medencés témázásról:

Meglódultunk tehát, majd három órával később meg is érkeztünk Kintamaniba, amely városka mellett egy hatalmas tó fekszik, aminek partjaitól kezd el magasodni az 1770 méter magas hegy. Nem érdemes összetűzésbe kerülni a helyi guide-okkal, ugyanis egy nagy cég kezében van az egész túravezetős vállalkozás, guide nélkül pedig elsőre lehetetlen megtalálni a helyes utat a hegyre. Így kénytelenek voltunk elfogadni, hogy itt bizony fizetnünk kell majd; négyünkre 400.000 rúpiát (mostani árfolyam szerint majdnem 9000 forint). Szállás bérlése után megpróbálkoztunk aludni egy keveset, ugyanis a túravezetőnk fél négykor tervezte, hogy felébreszt bennünket. Aztán így is lett.

Két órás alvásomat követően megpróbálkoztam vele, hogy összeszedjem magam. Többé kevésbé sikerült is. Másfél óráig tartott feljutunk a csúcsra és mivel mostanában nem nagyon sportolunk semmit, egyszer-kétszer eléggé elpilledtünk. Azonban egyértelműen megérte, a hegytetőn egy gyönyörű napfelkelte fogadott minket, ami erről a csúcsról nézve Bali legmagasabb hegye, a Mount Agung mellett kelt fel. A felhőkkel szegélyezett Agung látványa a napfelkeltével egészen impozáns látványt nyújtott.

Teázós-felmelegedős, kekszezős-energiafeltöltős események közepette egy rakat szuper édes majom közelítette meg kis kommunánkat, természetesen élelem után sóvárogva. Fukarságot nem ismerve dobáltuk nekik a kekszet, Balázs annyira megkedvelte az egyik jól megtermett majmot, hogy addig etette, amíg el nem tűnt, kiváltva belőlünk azt az érzést, hogy Balázs (aki önkényesen magára öltötte Lord of the Monkeys titulust) halálra etette szegényt. Mint később kiderült, a tovább vezető úton várt minket, nem tudtuk, hogy átvette a guide szerepét Wayan-tól, aki egyébként már 8 éve vezeti a hegycsúcs iránt érdeklődőket és elmondása szerint tízezerszer volt már fenn a hegycsúcson. Igen, ezt az adatot  nagy kétkedéssel fogadtuk, majd egy kis matekozással arra jutottunk, hogy jó, ha kétezerszer lehetett fenn. Mindazonáltal nem kevés az se.

Napfelkeltézés után Wayan -aki a továbbiakban Vajonként fog szerepelni- vezetésével meglestünk egy barlangot, ahol szertartásokat is szoktak rendezni a helyiek. Állítólag a barlangi járaton keresztül egészen Tanah- lotig le lehet menni, ami igen meglepő, ugyanis Tanah- lot onnan olyan 80km.- re fekszik innen, légvonalban. Valamint nagy gonosz kígyók is szoktak benne lenni, így én biztos nem fogom kideríteni, hogy le lehet- e menni odáig.

Kifele menet Cseszlai úr – aki egyébként sajnálatos módon ezen a héten, szombaton csökkenteni fogja csapatunk létszámát egyel, hiszen hazautazik- lába beszorult, így én siettem megmentésére, méghozzá rögvest. Újonnan szerzett szarungomban (helyi balinéz viselet, nagy kendőszerűség szép mintákkal, törzs köré csavarva-tűrve, ez által szoknyaként funkcionál tulajdonképpen) odalibbentem, hogy segítsek a beszorult lábon. Ezzel a hőstettel született meg Szarungman, a hegyi emberek megsegítője és védelmezője.

A hőstett és a barlang előtt

Akcióban

Szarungman pihen

A hegyről lefele vezető út hosszabb lett, mint vártuk, de végül reggel tíz óra magasságában vissza is értünk a szállásra, majd egy szegényes reggeli elköltése után meglódultunk kelet felé, Amlapura irányába, hogy szemügyre vegyük a Royal pools névre hallgató látványosságot.

Az egészen pofás kertszerű létesítmény igen tetszetős volt, azonban kép sajnos nem született róla. Eltöltöttünk két órát pihengetéssel ott, majd másfél órás utazás után haza is érkeztünk, este hat környékén.

Teljes album megtekintése

Újraélesztés :P

Úgy néz ki, ezer éve nem írtam semmit, sajnos megérkezésünk óta nem nagyon volt motivációm, ugyanis ahol lakunk, Bali északi részén, az internet nem éppen alkalmas a képek feltöltésére, valamint a rengeteg élmény felgyülemlését nehéz írott formába önteni,annyi kalandot éltünk meg. Most azonban megerőltetem magam és a mellett, hogy beszámolok a napjainkról, összefoglalom egy-egy nagyobb bejegyzés keretein belül ideutazásunk állomásain történteteket, úgyhogy lesznek kalandok Bangkokban, utcalányok visszautasítása Pattayán, élménydús robogózás Koh Chang-on, Petronas torony nézés Kuala Lumpurban, dzsungeltémázás Taman negarában, álleejtés Szingapúrban, undor és Expandables Jakartában.