A fák lombjai. Lombok.

Lassan már több, mint másfél hónapja voltunk Bali szomszédos szigetén, mely hasonló méretekkel rendelkezik- ám még sokkal érintetlenebb-, Lombokon.

Az ötlet onnan fakadt, hogy az egyik itteni, szintén magyar diáktársunk barátja indonéz, és Lombokról származik. Mivel ők tervezték, hogy átugranak oda, meginvitáltak minket is, valamint az összes diákot, akikkel próbáljuk leküzdeni az indonéz nyelv nehézségeit. Örömmel akceptáltuk a meghívást, hogy magunk alá csapva a robogóinkat meginduljuk este felé Padang Bay- ba, a kompkikötőbe, ahol ezek a jól megtermett vízi járművek transzportálnak minket a szomszéd szigetre.

Éjfélkor indult a komp, majd egy laza öt órás út után ki is kötött Lombokon. Megindultunk az ottani élet központjának számító Mataram felé, ez arra felé a legnagyobb város. Az oda vezető úton álmosan haladva, reggel hatkor,azon gondolkoztam, hogy amit látok- történetesen, hogy a felkelő nap sugarai megtörnek a párás levegőn, a mérhetetlenül zöld rizsföldek, pálma és kókuszfák felett- mindent megér.

 Én mondtam

Szállás keresése, után Cseszlai úrral két keréken meglódultunk felfedezni a várost- és környékét. Ha még nem említettem volna, itt Balin az emberek nagyja hindu, de máshol muszlimok az emerek. Ez érződik is, bármerre mentünk a kisgyerekek sokkal agresszívabbnak voltak, folyton odajöttek, meg akartak fogdosni, a nagyobbak elénk tolakodtak, ha sorban álltunk, a lányok pedig úgy néztek ránk, mintha ott helyben meg akarnának kapni, aztán pedig várják a gyűrűt természetesen. Azért is furcsa ez, mert azt gondolná az ember, hogy ezek az emberek a vallásuk által meghatározott kereteken belül mozoghatnak csak és ez a fajta viselkedés ütközik ezzel. Bár ezek után úgy tűnik, ezeket a kereteket saját belátásuk szerint értelmezik többnyire.

Maga Mataram nem egy szép hely, semmi látni való nincs benne. Elég nyomasztó nyomornegyedekben is sikerült járnunk, bűzölgő szemét a pálmafák alatt.

 Szemét a pálmafák alatt

A tengerpartja sem tartozik a szebbek közé, viszont amikor elmotoroztunk pár kilométerrel odébb, olyan partszakaszokat találtunk, amikre nem nagyon lehet szavakat találni. Kristály tiszta, világoskék tenger, zöld lombú pálmafákkal szegélyezett fehér homokos part; egyszerűen lenyűgöző.

 Élvezkedős-pihenős

Két órányi motorozás és egy kellemes leégés után visszatértünk a szállásra. Estére meginvitált minket Made, a helyi srác a népes családja körébe, természetesen egy kis iszogatásra is sor került; remek arak, brum és pálmabor szolgáltatta a hangulatot. Ezekről egy külön bejegyzésben fogok írni, mert nem lehet pusztán a nevük leírásával lerendezni az ízhatását ezeknek a “mennyei” nedűknek. Azért egy közös jellemvonást írnék: mindhárom nagyon szar.

Gili

Másnap felnyergeltünk, megetettem, megitattam a lovam, majd levágtattunk egy másik kikötőbe, valós célunk közelébe: Lombok partjaitól 5-8km-re fekszik három kicsi sziget: Gili Air, Gili Meno és Gili Trawangan. Átjutni oda csak kis személyszállító csónakokkal lehet, így egy megőrzőben hagytuk a motorokat arra a pár napra.

 I’m on a boat!

Tűző napsütésben értünk át Gili Menora , a középen elhelyezkedő szigetre, mi közben álleejtős látvány tárult folyton a szemünk elé. A látkép még az iménti Lombokon szerzett élményeket is ütötte; leginkább a Bounty reklámokban szereplő tájakhoz tudnám hasonlítani.

 Én  mondtam. Az ott Gili Air. Átusztunk oda. Meg vissza.

Nem is bírtam ki, hogy ne vessem magam a habok közé rögvest, ahogy letettem cuccaim. Régen esett valami ennyire jól.

Többiek ez alatt szállásért kajtattak, majd végül a költséghatékonyság jegyében kivettünk két szobát, egyet a lányoknak, egyet pedig a fiúknak. Bár azt gondolná az ember, hogy ennyi idősen már nem “ciki” tudni a koedukált szobák létezéséről, nem emeltem hangot ezen véleményemnek.  Még szerencse, hogy lehetett kint is aludni, mert a mi szobánkban egy ágy volt. Mi pedig heten voltunk. :) De végül egy vérre menő küzdelemben eldöntöttük, hogy ki aludhat az ágyban.

Ahhoz képest, hogy a bungallow-k többségében még meleg víz sincs, és tengervízzel vagy kénytelen zuhanyozni, az árak egészen magasak. Értem ez alatt, hogy mondjuk ezer forintért tudsz enni egy rendkívül hangulatos fabódéban, úgy, hogy a tenger nyaldossa a kis faépítmény lábait, vagy 5ezer ft\ éj körül van egy kétszemélyes szoba, tíz méterre a tengertől. Úgyhogy persze minden relatív, de kétségtelenül megéri az élmény.

Másnap ahogy másnaposan a parton fetrengtem, egy kisebb pihenős session után felültem és a szomszéd szigetet bámulva és az az ötletem támadt: át akarok úszni. Meg is kérdeztem a többieket, kinek van kedve csatlakozni a mission-höz, de Cseszlai úron kívül senki nem volt hajlandó és hülyeségnek tartották. Ammán hülyeség. Így ketten csobbantunk a vízbe, hogy fél órával később kievickéljük a túlparton, büszkeségtől dagadó mellel. Úgy éreztünk, megérdemlünk egy ebédet a tengerparton, így is tettünk. Kis pihizés után el kezdtük felfedezni a szigetet. Abban reménykedtünk, hogy találunk valami halászt, aki majd visszavisz minket. Mi után realizáltuk, hogy az egyetlen lehetőség a public boat-on való visszajutás-amit viszont lekéstünk- , vagy a charter ötezer  forintért, neki láttunk egy hajóroncs maradványaiból tutajt tákolni. Kicsit Robinson Crusoe és Lost utánérzés volt, de eléggé élveztük. Meglepő, de egy személyre működött is a leginkább úszó tárgyként definiálható fadarabok összessége, de sajnos, amikor én is ráültem, már a fenéken kötöttünk ki. Így tehát egyetlen lehetőségünk maradt: visszaúszni. Nem is lett volna probléma ezzel, ha a két sziget között nem erősödött volna meg az áramlat, az ellenkező irányba, így szemben kellett úsznunk vele. Egy jó húsz perc után realizáltuk, hogy egy helyben úszunk, így irányt váltottunk a sziget csücske felé. Ekkor már oldalról kaptuk az áramlatot és kiúsztunk a partra. A  visszaút sajnos két óránkba került és bár nem éreztük magunkat kimerültnek, később azért feltűnt, hogy fáradtak vagyunk, természetesen csak a másnap miatt. :)

Úgy éreztük, három nap elég volt a paradicsomból, így másnap délben útnak eredtünk hazafele. Ez azt jelentette, hogy 30perc alatt visszahajóztunk Lombokra, onnan 2óra alatt elértük a kompkikötőt, vártunk 1órát a kompra, majd az 5óra kompozás után még 2óra volt az út haza, Singaraja-ba.

 A sisakom és a komp fekvőhelyei. Egész tetszetős volt.

Fárasztó túra volt, de egyértelműen megérte, azt hiszem a képek magukért beszélnek.

Még több kép:

Teljes album megtekintése