Maluku–Chapter1: the tale of the “Hey, Mister!”

 

  Kora este ültünk fel a Surabayába induló buszra, tíz óra zötykölődés várt ránk az ez úttal kevésbé lehűtött buszon. Kis kompozós- szemüvegvásárlós menet után az említett idővel később meg is érkeztünk az első célállomásra.

A pirosnak tűnő rózsaszín és a nagyon menő lila R. Space napszemüvegeket  egyszerűen nem letett ott hagyni a kompon

Innen indult tovább a gépünk másnap reggel, viszont mivel éjszaka érkeztünk meg, szállást kellett keresni aznapra. Ezzel el is töltöttünk egy kellemesnek nem mondható 3 órát. Reggel 9-kor kidőltünk kicsit pihenni, majd délután kettőkor bevettük magunkat az egyik plázába, ugyanis semmi megnézésre méltót nem láttunk addig Surabayában, ami annyira felizgatta volna a fantáziánkat, hogy kísértést éreztünk volna Indonézia második legnagyobb városának  felfedezésére.

Sajnos semmi különös és ez még egy szép szelete a városnak.

A plázák jók és sok az emeletük, de az már régen rossz, ha csak ennyit lehet elmondani egy városról

Surabaya DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

Éjfélre megérkezett Lilla, Balázs édesanyja és szerencsére hozott magával az otthoni ízekből néhány szemelvényt, így a kései vacsora szereplői helyi kenyér Pick téliszalámival és liba-, valamint kacsamájjal voltak. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fogok örülni egy mezei szaláminak. Étkezési sebességünk gyorsasága miatt az élmény nem tartott ugyan sokáig, de talán elég lesz, hogy kibírjam addig az indonéz kajákon, amíg anyámék meg nem érkeznek áprilisban, felszerelkezve egy kisebb hadseregnek elég szalámi, felvágott és egyéb nyalánkságokkal. Mert felszerelkeztek, ugye? :)

  Reggel elkaptuk a gépet, amiről le kellett szállnunk a Sulawesin fekvő Makassar-ban, hogy aztán tovább repülhessünk következő célpontunk, Ambon felé. Sajnos ekkor már konstatáltuk, hogy Balázs gépét meglovasította még a buszon egy galád kis indonéz. Rafinált módon, amíg aludtak Lilivel, az ülés alatt benyúlt és kivette a gépet, majd egy vizes palackot tett a helyére, hogy fel se tűnjön, mi történt. Trükkös és a veszteség fájó. Mindazon által a leszállást követően be kellett még jutunk Ambon városába, ugyanis mint kiderült, a gép nem közvetlenül a városban szállt le. Aznap már kénytelek voltunk ott maradni, ami azért sem volt túl jó, mert ugye Ambon látványától sem éreztem erekciót.

Becakosok itt is minden mennyiségben 

Tovább rontotta a helyzetet, hogy el kellett fogadjuk: leghamarabb csak szombaton fogunk a Banda-szigetekre eljutni, még pedig hajóval, mivel az összes jegy már le volt foglalva a repülő gépre. Nem a mi ügyetlenkedésünknek volt ez köszönhető, pusztán csak annak, hogy interneten nem igazán lehet informálódni a járatok sűrűségéről, valamint arról, hogy azok mikor is mennek pontosan… Internetes jegyfoglalás pedig kizárt egyelőre. Addig viszont ki kellett találnunk valamit, így nem túl messze fekvő Lease- szigeteket céloztuk meg másnapra, azok közül is Separua-t

A kék Ambont, a piros Separua szigetén a tartózkodási helyünket jelzi

A sziget keleti részéről lehet eljutni speed boat-okkal a Lease- szigetekre. Sajnos délután 3-ra értünk csak oda, így az 1 órás, menetrendszerű járatot lekéstük, ami jóval olcsóbb lett volna. Persze arról is csak ott értesültünk, mikor már ott voltunk.

A sofőrünk leállt az út közepén, majd kiugrott, hogy asszisztáljon egy öt perces kerékcserénél. Nem kell meglepődni, mindennapos…

Hosszas szervezkedés után sikerült egy pici motorcsónakot kibérelnünk, bár az ár így is borsos volt, legalább oda vitt minket. Haria-ba érkeztünk, ami helyi viszonylatokban a “főváros” Separua szigetén. Ekkor éreztük talán először, hogy hova is érkeztünk; térerő alig, internet nem úgy tűnt, hogy van és szembe ötlő volt a sok “hey, mister!” felkiáltás is. Mindebből arra lehetett következtetni, sok fehér embert ezek a kis, eleinte aranyos porontyok nem láthattak.

Ő volt a segítségünkre a Separuára jutásban. Színe erőt és biztonságot sugároz.

A szállás keresgélés mindig móka, főleg, ha kezd besötétedni és egy ismeretlen helyen vagy. Annyi előnye volt a dolognak, hogy nem tobzódott guesthose-okban a hely, így legalább nem volt túl sok lehetőség. A kiszemelt két guesthouse nem felelt meg az elvárásoknak de szerencsénkre a sofőrünk tudott valami “beach cottages”-ekről, így azt megcélozva mentünk oda. Már megérkezéskor éreztük, hogy ez lesz az a hely, ahol az elkövetkező pár napot tölteni fogjuk. Éjszaka nem jött ki igazán a hely szépsége és fáradtak is voltunk.

  Szerencsére másnap reggel azért világossá vált, hogy hova is érkeztünk: a házaktól mindössze tíz méterre fehér homokos tengerpart kilométereken keresztül. Az egyetlen élőlény típus, ami felfedezhető volt pedig nem más, mint a növényzet. Nagyon hangulatos volt az egész, kikapcsolódásra tökéletesebb helyet nem könnyű elképzelni- persze ha a pénztárcád nem szab határokat, akkor nem lehetetlen… De most hagyjuk beszélni a képeket:

Ők voltak a kis vendéglátóink, jobb oldalon Feru (tényleg így hívják) úgy érezte, hogy muszáj készítenem egy fényképet róla, amin a szemüvegemet bitorolja

Separua part DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

 

  Azt a napot el is töltöttük ott. Másnap viszont nagy nehezen motorokat béreltünk és nekilódultunk a parányi kis sziget felfedezésének.

A gépszörny, Suzuki Shogun

  Itawaka volt a fő cél, ami északon fekszik, így végre kipróbálhattuk az újonnan beszerzett snorkelling felszerelésünket. Út közben szerencsére beleakadtunk egy másik partba, ahol szintén volt lehetőség mereszteni a szemünket a korallokra.

Mint egy jól lakott óvodás…

Nem volt rossz az élmény, de Itawakánál sokkal durvább korallokat találtunk. Valamint a benyúló stég alatt ringatózó türkizkék- zöld víz azt hiszem számomra örök klasszikus lesz. Egy elég érdekes élmény azért még ide tartozik: Lilla éppen élvezte a korallok által nyújtott lenyűgöző látványt, amikor hirtelen egy igen hatalmas élőlényre figyelt fel, ahogy felé úszik. Nem tudta meghatározni, mi is lehet az, de szerencsére mellette úszott tovább az élőlény, és ahogy elhaladt, Lilla szemügyre vehette a kicsinyét, amint mellette haladt. Az esemény után Lilla hanyat- homlok menekülni kezdett a tengerből és gyorsan kapkodva a levegőt számolt be nekünk “élete egyik legnagyobb élményéről”. Mint utólag kiderítettük, a teremtmény nem volt más, mint egy Dugong, vagy más néven vízitehén. Nagyon ritka állat, szerencsés lehet Lilla.

Brodaaaz

Itawaka DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

 

  De nem csak őt részesítette kegyeiben a szerencse, ugyanis másnap, mikor Lilla és Lili a szállásunk előtti tengerrészbe besnorkellingeltek, a távolban mind a ketten megpillantották a dugongot, ez úttal egy másikat. Ha olyan lenne a természetem, nagyon irigyelném őket. Ez volt az utolsó napunk ott, még egy pár elcsípett képet megosztok, aztán folytatom az események taglalását a következő fejezetben.

Pokol kapuja… vagyis csak egy naplemente

Még több kép DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

 

TO BE CONTINUED… In Maluku – Chapter II: Akkor menjünk Bandázni!