Balangan, valamint az amortizáló Délkelet- Ázsia

 

   Egyik legszebb spot számomra Balin Balangan és bár úszásra alkalmatlannak mondható az általában nagy hullámok miatt, a kilátás a part melletti szikláról önmagáért beszél; mivel nem fogom felsorolni, miért is jó ide feljönni, a fantáziátokra bízom, hogy mit képzelnétek el például egy naplemente közben, mondjuk kettesben, ötven méter magasan a sziklaperemen, mi közben a hullámok ostromolják a meredek sziklafalakat alattatok…

A partra vezető lépcsősor

Itt ülni, kinn a szikla peremén; ez az ami leírhatatlan

Még több Balangan fenntről DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

   Sokszor szoktam ide kijárni- egyedül is- számomra valahogy megnyugtató érzés nézni a csapdosó hullámokat, mi közben figyelem a benn szenvedő/parádézó szörfösöket egy jó hideg kóla mellet (amely visszaváltható üvegének pereme ugyan valamiért tízből kilencszer rozsda színű, ezért még szívószállal is óvatosan iszod).

Leérve ez a látvány

Apálynál messzire behúzódik a tenger; ilyenkor nem igazán lehet és nem ildomos szörfözni: ezek a sziklák vágdosnak szét, ha rossz időpontban jössz

Dagálykor őkelme nem látszik

Még több Balangan lenntről DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

 

   Sokáig Balangannak csak ezt az oldalát ismertem, viszont mi óta adtam még egy esélyt a szörfözés nevű sportnak, még gyakrabban járok ide- ez úttal más céllal, mint a merengés. Ma volt a 3.alkalom a héten, hogy kijöttem, hogy újra a hullámok közé vessem magam. Már az elején láttuk Danival, hogy nincs kimondottan high tide, hiszen kilátszottak a sziklák már a parton, de azért bemerészkedtünk. Ezzel bele is vágnék a szörfözés ismertetésébe, ám azt el kell, hogy áruljam már előjáróban, hogy nem vagyok pozitív véleménnyel róla. Hogy miért? A rövid válaszom tömören annyi lenne: mert ez egy mocskosul undorító sport. Innen folytatnám: azzal nincs gond, hogy felrakod a mocidra a szörfdeszkád, vagy bérelsz egyet a parton, bemelegítesz, majd belevágod magad a vízbe és el kezdesz úszni a deszkán. Az első problémák akkor kezdődnek (mint például ma is), amikor jön egy nagyobb hullám, és mivel még csak nagyobb deszkával próbálkozom, esélytelen a duck dive (amikor behúzod magad a deszkádhoz a víz alá és ezzel a hullám fölötted megy el), így a nagyobb hullámoknál leugrok a deszkáról, átúszok a hullám alatt, érzem, hogy elragadja a deszkámat, majd ha elment mászhatok vissza rá, és kezdődik az egész előröl… Már ha nem kapja el annyira a deszkát, hogy engem is magával ránt, sőt, húz, mintha valami horror filmben elkapott áldozatot ráncigálna maga után az ismeretlen gonosz. Múltkori alkalommal ezt játszottam másfél órán keresztül, mi közben nem sikerült kijutni oda, ahol a többi szörfös tanyázott. Ma ugyan csak egy fél órámba került és akkor is nulla energiával sikerült odaevickélnem Danihoz. Egy kevés várakozás után megérkeztek a hullámok. Ez a harmadik része a szörfözésnek, ugye itt kéne beleadnod apait- anyait, hogy elkapd azokat a tetves hullámokat. Következők a gondok: mire kiértem, nem sok erőm maradt, ráadásul ekkora hullámokon még soha nem sikerült felállnom; múltkor elkaptam egyet és vitt magával, óvatosan megpróbáltam felállni, aztán realizáltam, hogy kb 3m magasan vagyok a hullám tetején, úgyhogy inkább köszöntem szépen a lehetőséget és visszafeküdtem a deszkára… Ma is volt egy hasonló lehetőségem, és kis híján fel is álltam, amikor elvesztettem az egyensúlyt. Na igen, ami ez után jön az az esetek 100%-ában nem kellemes: tulajdon képen beleesel a hullám közepébe, ami maga alá gyűr, ruhaként viselkedik veled, mintha mosógép lenne és ott van a deszkád is, amivel ilyen esetben nem valószínűtlen a találkozás. Ez után a remek kis kaland után próbáltam meg visszaúszni Danihoz, amikor arra lettem figyelmes, hogy csak orbitális hullámok közelednek. Dani ugyan duck dive-olt, de láttam rajta, hogy neki se tetszik, hogy már a harmadik, több méteres hullám csap agyon minket. Sajnos egy ízben, mikor leugrottam a deszkáról, az mellettem úszott, így mikor egy kedves és jóindulatú hullám megragadott minket, hogy most bizony hátra fele nekicsap a vízfelületnek, ezt elvétette, ugyan is amikor megfordított, vitt lefele és egyenesen a deszkámba sikerült csapnia. Ennek az eredménye ez a jelenleg még dagadó kis seb-orgia.

Ma szereztem őket. Cukorfalatok!

   Azt hiszem látható, hogy milyen remek dolog ez a szörfözés; a legnagyobb baj vele, hogy nagyon kicsi a sikerfaktor. Rengeteget szenvedsz, hogy utána csússz egy picit; ami viszont tényleg baromi jó élmény, csak ritkán van, főleg az elején.

   Viszont itt most át is térnék a másik tárgyalandó pontra, arra, hogy Ázsia hogy amortizál minket. A ma szerzett sebeimről jutott eszembe, hogy erről be kéne számolnom.

   Első alkalommal, még szeptemberben, mikor a többiek mentek megmászni a Gunung Agungot (Bali legmagasabb hegye, rajta van a listán még távozás előtt), sikerült elesnem az oda fele vezető úton, egy benzinkútnál, mert a bejáratnál jött kifele egy kedves kis indonéz kisasszony, így fékezéskor a csupa köves felületű betonon megcsúsztam és a bal könyökömmel tompítottam az esést, ami 3 felé szétnyílt és telement törmelékkel. Olyan szépen meggyógyították a kis indonézeim, hogy most így néz ki:

   Következő esetem, mikor reggel 6-kor motorra pattantam, hogy elhozzam az ösztöndíjam északról. Meg is beszéltem a minket terelgető hölggyel az egyetemen, hogy aznap bent lesz az irodájában, úgyhogy nyugodtan menjek. Nos, nem volt ott. Ceremóniája volt- természetesen. Ez már alapból egy ökölcsapás az agynak, mert ugye ez két és fél órás felesleges vezetést jelentett 110km-en, hegyekben, esőben. Nem baj- mondtam magamban- ha már feljöttem ide, akkor nosza neki, induljunk meg nyugatnak, arra még úgysem igen voltam! (Erről a kis túrámról majd külön beszámoló is érkezik.) Jó ötletnek bizonyult, mert rengeteg gyönyörű dolgot láttam, ami némelyest feledtette a reggeli dühömet a megbízhatatlan indonézek miatt. Északról vissza Jimbaranig 330km-t vezettem ( + az északra vezető 110km ugye ), élmény volt tényleg és egyik legjobb napom lett volna, ha nem fűszerezi meg este az eddigi legkomolyabb balesetem a napot. Relatív lassan, 70km/h- val tötymörögtem az autópályán a külső sávban, elég fáradtan. Haladt mellettem egy autó párhuzamosan, mikor az egyik U visszafordító kanyar után (U visszafordító egy autópályán!!!???- Igen, és tele az egész autópálya velük. Ilyenkor érzem, hogy az indonézek jelmondata valahogy nem az , hogy: “Biztonság mindenek feledt!”) annyit veszek észre, hogy egy motoros keresztben áll előttem. Behúztam minden létező féket és csak imádkozni tudtam ez után. Itt kimaradt egy – két másodperc, így csak az rémlik, hogy csúszok a földön és arra figyelek, hogy a mögöttem jövő kamionok, teherautók ne használjanak fekvőrendőrnek. Rohantak a kis balinézek is  a segítségemre és felkaptak a földről, meg a motoromat is. A másik illető (a kedves balinéz úriember,aki úgy gondolta, átfér még az átfordítónál a mellettem haladó kocsi előtt) is odajött, neki láthatóan semmi baja nem volt, motorjának sem. Ez azért különös, mert elképzelni sem tudom, hogy tudtam elkerülni az ütközést vele. Lényeg a lényeg, gyorsan felmértem a helyzetet, mivel meglepő módon nem ért sokkhatás; motorom enyhén sérült, lábamból ugyan ömlött a vér, de tudtam mozgatni és rá is tudtam állni, úgyhogy gondoltam nagy baj nem lehet, bal vállam és jobb könyököm brutálisan fájt, azt gondoltam a bal vállammal komoly gondok lesznek, mi után enyhe roppantást hallatott amint el kezdtem mozgatni. (Így utólag gondolom, hogy helyre ugrott.) Aztán el kezdtem gondolkodni; ha rendőrt hívok az nem jó, mert úgy is az illető pártját fogja fogni, ha a motorom tulaját, hasonló a helyzet. Úgyhogy igyekeztem meggyőzni Pistát az igazamról és végül adott némi pénzt is a motorom megjavíttatásához (ami persze nem volt elég). Ez nagyjából két hónapja történt, és úgy fél hónappal ez előtt gyógyultak be a sebek. Elég mélyek voltak, hiszen a lábujjaimhoz legközelebb esőbe belefért a kisujjam fele, ha belefektettem. Ez úton említeném meg, hogy Isten nagyon tudja, hogy kell összerakni ezt az ember nevű teremtményt; félelmetes, hogy egy ekkora, kráter szerű seb a bőrfelület érzékenységén és színezetének különbözőségén kívül tökéletesen vissza tud épülni!

Ilyen volt:A baloldali különösen mély volt

Ilyen lett

 

   Ennyit erről, a mentális amortizálódásunkról és okairól majd máskor írok, valamint nem sokára feltöltöm az első videómat az oldalra, ami egy átlagos Jimbarantól Kutára történő utat rögzít, motoron. Abból majd meglátjátok, nem veszélytelen itt két keréken közlekedni!