Borabudur–a Jáva túra 6.rész

 

Borabudur nincs messze Jogjától, egy óra alatt oda lehet érni. Örültünk is, hogy egész hamar megtaláltuk, viszont mikor a parkolóban kiszálltunk a kocsiból, elözönlöttek minket az árusok. A sok “Hey Mister” “Very cheap” között sikerült eljutunk a ticket office-ig, ahol pofátlanul sokat akartak legombolni tőlünk. A helyi diákigazolványnak megfelelő KITAS bemutatása után viszont már 22 ezer indonéz pénzért be is mehettünk. Itt tettem szert egy kellékre, melyre az óta álmodoztam, mi óta Ázsiába jöttünk. Ez nem más, mint a rizsmunkás kalap. Nem tudom, miért éreztem különös vonzódást irányába, minden esetre a napjaim nyugodtabbak, mi óta megvan.

Astri Wijaya, a jáwai rizsmunkás megérkezett Borabudurba

Esőtől nem kellett tartanunk szerencsére, bár felhős, de fülledt meleg idő volt. A csinos kis kerten keresztül haladva megpillantottuk azt, amiért jöttünk. Már távolról is éreztem valamit, de adtam a dolognak egy második esélyt, hátha kibontakozik. Közelről ugyan azt éreztem, mint távolról. Még pedig azt, hogy “ennyi?”. Valahogy egyikünket sem tudott lenyűgözni. Elvileg egy 100m x 100m-es, 20m magas építmény, tehát érzékelhető, hogy nem egy zacskó szotyi, de valahogy nem éreztük azt a monumentalitást, amire számítottunk.

Pechünkre ráadásul pont előző nap kezdték el felújítani, mert a Merapi vulkán nem rég kitört, így a levegőbe került hamu ellepte a látványosságot. Mondanom sem kell, milyen csodás látványt nyújtott a különböző táblákkal és a sárga óvszerbe öltözött takarítómunkásokkal.

Az emberiség legnagyobb, Buddha tiszteletére épített temploma…

…amit természetesen mért is ne pont akkor takarítsanak a Merapi vulkán kitörésekor kipöfékelt hamutól, amikor ott vagyunk. Így fel sem tudtunk menni… Ráadásul rendkívül ízléses, sárga szettjükkel hozzájárultak a hangulathoz. NOT!

 

…a két rizsmunkás

Mindezek ellenére egy valamit nem lehet elvitatni a helytől: nyugodtságot áraszt. először nem értettük, miért járnak ide meditálni, aztán szép lassan kezdtünk rájönni. Ahogy lenézel az egész építményt körülvevő, rendezett kertre egyszerűen megnyugszol. Van egy hangulata, amit még a sárga űrlények sem tudtak elvenni, még úgy sem, hogy a takarítás miatt nem tudtunk felmenni a tetejéhez, ami állítólag a legszebb része az egésznek.

Azért Balázsnak végül sikerült lekapnia egy szögből, ahonnan a sárga kis űrlények nem látszanak.

Indonéz rizsmunkásokból kezdő rapcsapattá avanzsált team első albumának borítója, kiegészülve az őket alkalmazó Fehér Úrhölggyel, aki vokálozik.

Ehhez inkább nem fűzök hozzá semmit

Nekem ez volt az utolsó programpont a túránk során, mert a fényképező gépem megcsináltatása végett vissza kellett rohannom Balira. Másnap fel is pattantam egy buszra, amit úgy kell elképzelni, mint egy 15 fokra behűtött jégkamrát tele krahácsoló indonézekkel, mindezt 20 órán keresztül. It was fun! Többiek még el mentek megmászni a Bromo nevű vulkánt, ami épp kitörésben volt. Sajnos nem volt jó az idő, így nem voltam túlzottan lenyűgözve a látványtól; szerencsére így nem is éreztem úgy, hogy kimaradtam volna bármiből. Még egyszer egyébként is tervezünk oda menni, szép időben.

JÖN:

A Jáva- túránk ezzel véget ért, következő bejegyzésem Jakartáról fog szólni (a főváros), ide vág végül is, hiszen ezt a várost is Jáván lehet lokalizálni. Valamint holnap fogjuk megvásárolni a repjegyeket a Fűszer- szigetekre; állítólag a világ legszebb tengerpartjai itt találhatóak. Igen nehéz lesz oda jutnunk, így már érthető talán, miért is nem a turisták kedvence…

 

A képek egyébként Balázs és Dávid keze munkáját dicséri, köszönet ez úttal is kitartó munkájuknak! Remélem hamarosan ismét én is el tudom árasztani a blogomat saját készítészű piktúrákkal! :)

Yogiakarta, alias Jogja – a Jáva túra 5.rész

 

Estére sikerült Jogjába érkeznünk. Furcsa az Indonéz városokban, hogy sosem tudod eldönteni, mikor kezdődik a városhatár, vagy mikor van vége, hacsak nem tesznek ki táblát éppen. Azért írom ezt, mert Jogjáról tulajdonképpen már vagy 20 km-en keresztül azt gondoltuk, hogy benne vagyunk, de mégsem. Jáva ugyan a legsűrűbben lakott területe Indonéziának, több, mint 100 millióan laknak itt így gyakran nehéz eldönteni a városhatárok hollétét, annyira egybe vannak épülve, akárcsak dél- Balin.

Mikor megérkeztünk, egyértelműen ugyan azt éreztük mind a négyen: végre civilizáció! Ami a várost illeti, nagy és modern plázák, széles sugárutak, pezsgés az, amivel lehetne jellemezni. Ezeket azért néha hiányolja az ember ennyi idő után, főleg ha ilyen környezetben élt előtte.

A turista negyed felé tartottunk, egyenesen a város szívébe, a Magányos planéta szerint ott találhattunk jó árfekvésű, tiszta szobákat. Ez így is történt, az erősen gangos, miniatűr, szűk sikátorok egyikében bukkantunk a jópofa La Jawanaise Homestay-re. Meglepően sok volt a fehér itt, túránk során talán az első város volt, ahol beszéltek az indonézek angolul is, általában ez jelzi, mennyire frekventált egy város turisták szempontjából.

Nem pihentünk le, neki láttunk étkezdéd keresni. Megküzdve a hirtelen leszakadt esővel találtunk egy helyet, mely kinézetét tekintve nem volt túl fényűző, viszont az étlap egészen változatos volt, főleg, hogy marhahús is volt. Nem mertem bevállalni, sajnos még Tulungagungban ért csalódást nem sikerült feldolgoznom, mikor is kihoztak valami papír vékonyra vágott, bepanírozott (!) marhahúst blackpapper beafsteak név alatt… Csirkés választásommal egészen addig voltam elégedett, amíg meg nem láttam, hogy a szomszéd asztalnál ülő párnak ki nem hoznak egy nagy rakás sült krumplit (igen, erre felé jófajtát csak éttermekben ehetsz), a tetején egy Indonéz léptékkel mérve hatalmas marhasteakkel. Egy pár ütemet biztosan kihagyott a szívem, mikor  megláttam a kb 30dkg- nyi tömör, alul-  felül enyhén barnásra sütött, középen megfelelően rózsaszín egybe szeletét  a marha legnemesebb részének. Nem kicsit voltam mérges, bár már akkor tudtam, másnap a Borabuduri kirándulásunk után hol és mit fogok vacsora gyanánt szervezetembe juttatni.

Mekkora szelet hús! És nem én fogom enni! Legalább is akkor.

Nem egyedül érkeztünk: Solo – a Jáva túra 4.rész

 

Pornorogo-ban  már kezdtük feladni a reményt, hogy találunk szállást, aztán mikor már a következő városka felé vettük az irányt, rábukkantunk egy kisteherautó-sofőröknek szánt, mindössze 4 napja nyílt hotelre. Megfelelően tiszta szobáinak és elfogadható árainak köszönhette, hogy megháltunk benne.

Kipihenve láttunk neki egy éjszakával később a legyűrendő távnak, Solo volt a cél, Jáva egyik kulturális  központja.

 

 Út közben egyébként ilyen aranyos kis felépítményeket lehet látni. Ez konkrétan egyik hidunk alatt sem férne el Budapesten. Level 2-es változata, amikor homokot, hosszú, kilógó ágakat, vagy köveket szállít és fent ül 2-6 indonéz a rakományon. A rögzítés, mint látható természetesen megfelel az EU-s szabványoknak.

 

Megérkezvén nem voltunk lenyűgözve, egy tipikus jávai városnak tűnt, csak nagyobb épületekkel, forgalmi dugókkal, valamint néhány Mcdonalds, Kfc és egy- két pláza is helyet kapott itt. Szerencsére igen hamar sikerült hozzájutunk túránk alatt a legszebb szálláshoz, egy kis mellék utcában volt, ahova magamtól akkor se mennék be, ha fizetnének érte, de meglepően hangulatos és tiszta szobákat biztosított nekünk egy amúgy végtelenül kedves, idős hölgy Ibu Sun. Mivel itt két éjszakát töltöttünk el, jó helyet akartunk találni, szerencsére sikerült. Mivel a Lonely Planet nem ajánlja ezt a szállást, írni fogunk nekik, mert megérdemlik, hogy bekerüljenek.

Lepakolás után rohantunk, hogy elkapjuk az egyik moziban az új Harry Pottert; bizony, jakartai látogatásunk óta nem voltam moziban, annak pedig lassan már négy hónapja. Rögtön lehetőségünk is volt kipróbálni a becak-ot, ami egy három kerekű biciklit takar, viszont a triciklihez képest a hátsó két kerék előre kerül és egy ülés is helyet kapott rajta, amin ketten szűkösen, de el lehet férni. Előnye, hogy viszonylag olcsó és jópofa így közlekedni, hátránya, hogy egyfolytában alkudozni kell az általában “kellemes fizimiskájú” becak hajtókkal, valamint gondolom el lehet képzelni, mennyire lassú.

 

 Becak. Most épp kecskét és még két másik állatot szállít emberek helyett. Mindennapos.

 

Szerencsére azért sikerült elcsípnünk az utolsó vetítéstbár a második sorból, nyakgémberedés terhe mellett tekinthettük meg az indonéz feliratos, angolul beszélő alkotást. Az előző résznél jobban tetszett a félbevágott hetedik első fele, de továbbra is határozott véleményem, hogy ezt a rendezőt nem szabadna engedni Harry Pottert rendezni, túl reálisra csinálja az egészet. Amit pedig a Harryt játszó színész művel a vásznon, továbbra is botrány. De voltunk moziban és ropogtattunk pop- cornt, úgyhogy a közepes mozi élmény és a nyaki fájdalmak sem szegték kedvem. Olyan élmények ezek, amik nem minden naposak Balin. Csak délen, Kután van mozi, abban is általában olyan filmeket vetítenek, amik már 3-4 hónaposak, így enyhén szólva sem túl uptodate a filmállomány.

Jó nagyot szuszmorogva másnap arra a sajnálatos következtetésre kellett, hogy jussunk, Soloban semmi különleges nincs. Semmi szép nevezetesség, látványosság, nincsenek különleges épületek. El mentünk egy batik piacra, itt főleg batikolt ruhákat árultak. Mindig az az érzésünk, hogy valami jót is ki lehetne hozni ezekből a batik cuccokból, viszont a borzalmas szabással mindig elrontják az egészet. Egy normálisan álló batik inget vagy pólót itt még hordanék is, de ilyet egyelőre nem találtunk.

 

 Juli és Rózsika. A számolás nem az erősségük, de szép sarongokat árultak.

 

Volt “szerencsénk” megtekinteni a Taman Negara nevű helyi “látványosságot”, jelentése állami kert. Annyira lenyűgözött minket, hogy egy árva fotót, se videó felvételt sem szenteltünk az egésznek. Egy nagy terület, ami be van nőve gazzal, néhány, földszintes ház négyzet alakban elhelyezve, középen pedig egy nagy tér oszlopokkal, amin egy tető “díszeleg”. A múzeum délután kettőkor már bezárt. Miért is lenne nyitva valami délután kettőkor? Hülyeség. Állítólag egyébként a múzeum része miatt érdemes meglátogatni, nekem azért vannak kétségeim…l

Az a jó Indonéziában, szarkazmus nélkül, hogy bármikor érhetnek olyan élmények, amiket hirtelen nem tudsz hova tenni, maximum nevetni tudsz rajtuk. Ilyen például, amikor csak ártatlanul kérsz egy gyümölcslevet egy utcai warungból. Nem számítasz rá, hogy a hölgy megkérdezi, milyen gyümölcsből, majd lehajol és mint amikor láncfűrészt indítasz, beröccent egy kis motort, ami majd generálni fogja neki az energiát a turmixoláshoz.

 

 Ránt, ránt és már üzemel is a turmixoló rendszer. Ha élőben látod, nem hiszed el, hogy van ilyen.

 

 Már turmixol is. Alma- eper mix készül egyébként, meglepően finom volt.

 

Ezek a guruló warungok egyébként is üde színfoltját képezik az Indonéz kultúrának, mindig meg tudnak lepni. Egyik utcasarkon kibukkanva például egy használt szemüveg eladására és vételére szakosodott árusba bukkantunk; ilyenek mellett azért nem lehet elmenni se szó se kép nélkül.

 

 Elég random :)

 

Másnap indulás előtt azért még megnéztük a másik batik piacot is, ez azért jóval komolyabbnak tűnt mint az előző. Két szinten az épület roskadásig meg volt pakolva, főleg sarongokkal. Némelyik selyemből készült darabnak elég borsos az ára, volt amiért közel 18.000ft-nak megfelelő rúpiát akartak kérni. Bár tény, hogy az tényleg szép volt.

 

Természetesen ide is zárásra sikerült ide érnünk, bár nem terveztem vásárolni semmit egyébként sem. Sietnünk mondjuk nem volt hova, hiszen végcélunk, Yogiakarta mindössze száz kilométerre volt. Minden esetre egyikünknek sem vérzett a szíve, mikor ott kellett hagynunk Solo-t.

 

 Ibu Sunnal indulás előtt. Aranyos teremtés.

Mt. Kelud – a Jáva túra 3. rész

 

Az ámulatba ejtő ijen-i látvány után a lefele vezető út valamiért pofátlanul hosszúnak tűnt. A szállásra érve még szusszantunk egyet, aztán jól megpakolva Vérgépet meg is indultunk volna, ha be lehetett volna indítani. Néhány kis indonéz segítségével betoltuk, és már robogtunk is következő célpontunk felé: megmászni a Mt. Keludot. Nyilvánvaló volt, hogy aznap nem fogjuk tudni elérni, ezért meg kell aludnunk majd valahol. Malangot tűztük ki célul aznapra. Hajnali 3- ra el is értük. Az egyetlen probléma az volt, hogy akár hány homestayben vagy hotelben kerestünk szabad szobát, mind tele volt. Ez el tartott pár óráig, úgyhogy a helyzet úgy nézett ki, hogy reggel 6kor sem volt még hol aludunk. Mint utólag kiderült, egy vallási ceremónia akadályozta meg kis csapatunkat abban, hogy kipihenhesse magát. Nagy sebességgel visszacsapattunk Malang elővárosába, ahol végre találtunk egy tűrhető kis lyukat. Itt meghúzhattuk magunkat pár órára.

A délután kettő órás kelés egyikünknek sem volt a kedvence, de mennünk kellett. Malangban ismét konstatálnunk kellett, hogy képtelenség szállást találni, és bár mindenkinek az egybehangzó véleménye volt, hogy egész pofás kis város és el töltenénk itt pár napot, egy kiadós McDonalds-os netezés után nekivágtunk. Blitar volt a következő állomás; ez a város már egész közel feküdt a következő megmászandó vulkánunkhoz. Nagyjából éjfél fele érkeztünk meg, a furcsán hangos és sok motoros már akkor gyanússá vált. Rögtön az első hotelben ugyan volt szoba, viszont egészen borsos árat kértek érte, úgyhogy mivel ez nem a mi árfekvésünk volt, tovább álltunk. Innentől kezdve közel tizenöt másik helyen voltunk, a szerencse jegyében kettőt leszámítva egyikben sem volt hely. Nem teljesen volt világos, hogy egy nem igazán frekventált, kelet-jávai városban miért nincs szabad hotelszoba. Kicsit később kiderült, hogy valami nagy koncert volt a városban, ahova a környező településekből is jöttek emberek, így feltöltötték az összes hotelt. Nem kommentálnám. Egy szálloda kanapéján húztuk meg magunkat  egy órára, míg Lili a kocsiban aludt. Itt már ismét reggel hat körül járt az idő, mit volt mit tenni, megindultunk a következő városkába, Tulungagungba, hogy majd ott alszunk egyet. Nem volt könnyű, de végül találtunk egy egész pofás szállást. Este hatig mozdulatlanul aludtunk, este pedig felderítettük a várost. Innen azért kiemelném a helyi “mozi” egyénileg festett Predators plakátját, ilyet sem minden nap lát az ember. Antal Nimród büszke lenne.

Predators

Másnap tettre készen lódultunk neki a Keludnak. Szinte hihetetlen volt, hogy csak két órás csúszásban voltunk saját terveinkhez képest.

Az, hogy végig esett az úton, nem volt annyira jó előjel, és sajnos nem is akarta befejezni, még akkor sem, amikor az út erős emelkedésbe kezdett, és kedves kis málhás szekerünkből irdatlan hangos csikorgás tört elő, csak reménykedni tudtunk benne, hogy nem az ékszíj rakoncátlankodik. Az első szakaszok még egész elviselhetőek voltak, az ijen-hez vezető emelkedőkhöz képest egy mámor volt az út felülete. Ennek ellenére Vérgépnek itt sem sikerült feljutnia, esőkabátot magunkra öltve másztunk a kocsi után, ami Lilivel “könnyedén felrepült”.  Valamivel könnyebb volt ide feljutni és a rengeteg bosszankodás és a Jimny tervezőinek ismételt és rendszeres szidása ellenére is rögtön csak arra tudtam gondolni, amint megláttam a tájakat, hogy megérte.

Teljesen  más jellegű a táj itt. Mindent sűrű vegetáció borít, meredek hegyormokon vezet keresztül a kígyóként kacskaringózó út. Még így, esőben is lélegzet elállító a látvány.

 

A parkolóba érvén nem volt nehéz kiszúrnunk, hogy egyetlen autó sem áll rajtunk kívül ott. Gondolom az eső elrettentett mindenkit, de mi ugye nagyon kemények voltunk. Egy második világháborús Japán alagúton átjutva már meg is érkeztünk gyalog szerrel a megvizsgálni kívánt vulkánhoz, a 2007-ben utoljára kitört Kelud-hoz. Őkelme sem nyújtott kevésbé impresszív látványt, mint Ijen kollega. A szintén hatalmas kráter közepén egy jókora, kitüremkedő, fekete sziklákból álló halom tetszelgett – az előző kitöréskor keletkezett –, hiszen az előtt egy tavat szemlélhetett meg az arra járó. Maradványait még nyomokban észre lehet venni, de helyét javában elfoglalja a gőzölgő kőhalom.

 

 Bármikor kitörhet

Ez egyébként Jáva legaktívabb vulkánja, így különösen nagy élmény volt egy ilyen természeti képződményen állni, elképzelve, hogy alattunk 8 köbméter/ nap- al növekszik a láva területe.

 Itt jól kivehető a 2007-es kitörés előtti vulkántó maradványa

Felfele vezetett egy igen hosszú és különösen magas lépcsőfokokkal megszerkesztett út a kaldera egyik részére. Természetesen felmásztunk, bár nagyobb kihívásnak tűnt, mint azt képzeltük. Fentről csak még inkább növekedett az élmény, leláttunk mind két részére a hegynek, egyszerre láttuk a gőzölgő vulkánt, a parkolót, ahol Gépállat szégyenkezve, szemét lesütve szégyenében várt minket, hogy visszatérjünk, valamint a hegygerincet, ahol az út kacskaringózott, melyen feljöttünk.

 Long way up

 Team Gépállat

A szokásos módon le voltunk nyűgözve. Még egy kis hegyi levegőt magunkba szippantva lemásztunk a trolloknak tervezett lépcsőfokokról és levágtattunk a hegyről, hogy elérjük legjobb nevű jávai várost, Pornólogót, vagyis Pornorogo-t.

Még több Kelud:

Még több Kelud DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

Ijen még úgy sem volt: Mt. Ijen – a Jáva túra 2.rész

 

Délután kettő fele sikerült végül elindulunk a szomszéd sziget felfedezésére. Első célpontunk a 90km-re fekvő GIlimanuk volt, ahonnan egy fél órás kompozás vezetett Banyuwangi-ba, de ezek után már muszlim területen száguldoztunk a Gépállattal.

 Az ott már Jáva

Keresztül hatolva az első jávai városokon sok különbséget nem fedeztünk fel, ami rögtön szembe ötlő volt, hogy az emberek itt inkább megbámultak, mint Balin, ahol már hozzá vannak szokva a turistákhoz. Így gondtalanul tudtunk haladni az Ijen felé, ekkor még mit sem sejtve…

Este 6 fele már az Ijen oldalán kaptattunk fel a Kék Villámmal, amikor nem csak a lejtő meredeksége kezdett növekedni, de az út minősége ezzel egyenesen arányosan csökkent. Konkrétan hiányzott az út számos helyen; a nagy esőzések teljesen kimosták és tönkretették. A problémák ott kezdődtek, amikor hirtelen lendülettel rávetődve a többnyire csak kövekből és beton maradványból álló “útra”, az elérhető maximum sebességgel sem sikerült túljutunk ezen a trükkös szakaszon. A többiek kiszállása után is próbálkoztunk még, hátha a Jimny istenei megkönyörülnek rajta és ideiglenesen megajándékozzák pár plusz lóerővel, de nem ez történt. Ott ragadtunk sötétben egy egyébként nem túl meredek emelkedőn. Végül csúfondáros módon feladtuk és tolatva megpróbáltam lejutni egy olyan szakaszig, ahol már lehetséges megfordulni. Egy vacsora és a helyiek kérdezgetése után úgy határozott a Nagytanács, hogy az Ijin-re márpedig feljutunk, csak nem innen, hanem a túloldaláról. Bevágtuk magunkat Powerfull Monsterbe és meglódultunk, hogy megkerüljük a hegyet. Ez kb 150km-t jelentett. Hajnali 2-3- ra értünk a túl oldalon fekvő, Bondowoso-ba, ami egyébként a Lonely Planet szerint Jáva legtisztább városa (nem tiszta) és nagyon finom tape-juk van (nem finom). Túránk során pont az első, fárasztó estén sikerült a legrosszabb szállásban aludunk, az ágy büdös volt és a szoba sem volt épp makulátlan; hányás foltoknak kinéző maszatok a falon, málló mennyezet. Hogy ehhez a minőségű szobához miért építettek egy 50 méteres úszómedencét és egész pofás recepciót, azt rejtély fedi, de elég fáradtak voltunk úgyhogy eldőltünk mint egy cementes zsák.

Másnap újult erővel vetettük neki magunkat a hegynek. A másik oldalról valamivel jobb volt a helyzet, egyrészt, mert még világosban próbáltunk feljutni, másrészt nem volt olyan meredek. Az út állapota talán még rosszabb volt, viszont ha kiszálltunk 3-an, Lili egyedül fel tudott mászni Gépállattal a rázósabb etapokon is. Hab volt a tortán, hogy az egyik lefulladás után nem volt hajlandó beindulni a… hát járművünk, a lejtőn felfele pedig viszonylag nehéz tolni egy ezer kilós dögöt, így hátrafele gurulva és hátramenetbe kapcsolva volt lehetőség a kuplung hirtelen felengedésével életre kelteni a …  gépeszközt. 4 óra kemény szenvedés után értük el a csúcstól nem messze fekvő Sembol-t. Egész hangulatos homestayt találtunk a kávéültetvények között  fekvő kis faluban, egy, még hollandok által épített ház lett részben átalakítva, valamint hozzá is lett építve számos szoba; itt volt lehetőségünk megszállni. A helyhez széria felszerelés volt a ránézésre igen ritkán tisztított úszómedence és a meleg vizes forrás; ez utóbbi kimondottan kellemes élmény volt.

Hajnali négykor már talpon voltunk mind a négyen, vezető nélkül vágtunk neki a hátralévő távnak. Eltévedni elég nehéz lett volna szerencsére, valamint Jimbó is megküzdött a munka rá eső részével, egy megállással teljesítette a távot, dehát ezt már meg sem említem, egy megállás nem megállás.  Feljutottunk végre a parkolóig, ahonnan gyalogszerrel kénytelen tovább menni az ember. 3km séta következett, 400m volt a szintkülönbség, amit le kellett gyűrnünk.

  Útban felfele

Azt kell, hogy mondtam, nem vagyunk kondiban és az alvás sem volt elég, mert igencsak igénybe vett minket. Különösen akkor volt ez szégyen, amikor eltotyogott mellettünk egy indonéz kénmunkás, 60kg frissen bányászott kénnel a vállán. Ugyanis ha nem említettem volna, ez a vulkán arról híres, hogy kenet bányásznak a kráterben, valamint a közepén látható egy türkizkék krátertó. A kráterből hozzák fel a kalderára a bányászok a 60-80 kg nehézségű, nagy kéndarabokat, majd viszik le őket a hegyről. Ez 3 órájukba kerül és napi kétszer tudják megcsinálni. Azt már csak mellékesen jegyzem meg,hogy a hét minden napján dolgoznak. Megpróbálkoztam én is egy ilyen kénszállító egység megemelésével, nem volt egyszerű feladat.

  Azért végül sikerült

  Géza. Ő vígan szaladgál a kénnel, jobb napokon 10mp alatt futja a 0-100-at.

A vegetáció elfogytával már csak kövek és homok volt a kalderán és ahogy lepillantottunk onnan, megcsodálhattuk a kráter belsejéből feltörő füstoszlopot, ahonnan a kenet bányásszák, valamint mögötte a krátertavat. Eddig is sok gyönyörű dolgot láttunk itt létünk során, de számomra eddig ez volt a leglenyűgözőbb. Ahogy ott álltunk a kopár köveken, rácsodálkozva a tájra, álleejtős élmény volt az egész, mi közben fújt a hűvös szél és változtatta a füstoszlop irányát. A többi turista sem volt zavaró, olyan picinek és jelentéktelennek tűnt  minden a vulkánhoz képest.

  Tilos lemenni: természetesen lementünk

Nem bírtuk ki, hogy ne nézzük meg, hogy bányásznak a kénmunkások, honnan hordják fel a nagy kéntömböket. A táblára fittyet hányva alá ereszkedtünk, gondoltuk, ahol egy öreg bányász 60 kg- al a vállán napi kétszer fel tud jönni, ott mi is. Baromi hangulatos, de veszélyes is volt a lemenet. Az egész a Gyűrűk ura azon jeleneteire emlékeztetett, amikor Frodó meg Samu Mordor kietlen vidékein szenvednek, csak nem volt olyan sötét és szürkék voltak a kövek. Viszont ők nem találkozhattak egyre erősödő kénszaggal. :)

  A gyűrű keresése

 A füsthöz tartunk

Lejutottunk végül, a munkások gyorsan eladtak nekem egy frissen kibányászott kéndarabot- még meleg volt-, de sok kommunikációra nem volt időnk, mert a szél megfordult és el kezdte felénk fújni a tömény, kénes füstöt.

 Kis híján füstbe ment terv: azért végül megszereztem a sárga kéndarab- relikviát

Fullasztó élmény volt, úgyhogy sietve megindultunk felfele. Pólóinkkal takartuk el az orrunkat, de nem sokat ért.

Ahogy feljebb jutottunk, már nem volt annyira maró érzés, ha levegőt vettünk, de ruháimból az óta se tudom kimosni a kénszagot. A lefele vezető út úgy tűnt, mintha végtelenítve lett volna. A parkolóba való megékezésünk után már csak be kellett tolnunk a Vérgépet, és már indulhattunk is vissza a szállásra.

 

Katt a legyezőre még több képért!

Még több Ijen DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

Nem voltunk Jávák oda menni - a Jáva túra 1. rész

 

Két napja érkeztünk meg a közel két hetes kiruccanásunkról a szomszédos szigetre, Jávára, ami Indonézia legsűrűbben lakott területe,  itt található a kulturális fővárosa Yogiakarta (túránk idáig fog tartani, innen fogunk majd visszafordulni) valamint a tényleges főváros, a mindig nyüzsgő, majdnem 10 milliós, brutális nyomornegyedekkel tarkított Jakarta.

A gépállat

Sajnos nem tudok elmenni szó nélkül a megszerzett jármű alapos jellemzése mellett, hiszen ez alapvetően meghatározta az utunkat, hiszen közel 60 órát dübörögtünk a Jávai utakon- olykor igen kellemetlen- társaságában.

Alapvetően motor segítségével szerettünk volna kalandozni, ám lévén, hogy beköszöntött az esős évszak, ami azt jelenti egyébként, hogy minden nap esik, nem kicsit, úgy határoztunk, hogy inkább autót bérlünk, így waterproofokká válva nem állhatja majd utunkat még a legnagyobb eső sem. A tanács megvizsgálva a kincstár tartalékait, a  költséghatékonyság fokozott támogatása mellett döntött, így 1.7 millió rúpiáért ideiglenesen magunkévá tehettünk egy Suzuki Katana-t, vagy ahogy  nálunk rá lehet bukkanni, Jimny-t. Ez egy Gépállat. Semmi kétség. Nem is tudnám máshogy jellemezni. Papírjai 970 köbcenti masszív erőről tanúskodnak, de a 65 Nm nyomaték mutatja meg igazán, hogy egy Izomszörnnyel van dolgunk. Mikor először beültem, bizseregtek az ujjaim, amint a természetesen jobb oldalon található vezetőülés műbőr felületére ültem (nem gondoltam rá rögtön, milyen jókat fogok én izzadni ezen, dehogy!),  és rámarkoltam a hűvös, félelmetes részletességgel kidolgozott kormányra. Ekkor beröccentettem a motort, mesés hangja volt. Rászúrtam az egyest, majd felengedtem a 7 éves Ultraszónikus Rakéta kuplungját és az első kerekek abban a pillanatban, félelmetes erővel kezdték el kaparni az aszfaltot, gödröt vájva maguk alá, aztán elképesztő dinamizmussal indult meg a világba, elmosódott minden, ahogy 0-ról 50-re gyorsítottam, közel 10 másodperc alatt, felhasználva az összes felkínált sebességet, jelen esetben 5-öt.

Akcióban: a Gépállat

Azt hiszem nem tudom folytatni tovább az ironikus hangvételt, ugyanis a Gépállat több ízben is megszivatott minket, így most verbális úton fogom kiélni bosszúmat, valamint így ti is jobban átérezhetitek, milyen körülmények között tettük meg ezt a közel 2500 km-t.

Motorteljesítménye mellett a térkihasználás lenne a a következő olyan pont, ahol dicséret illeti ezt a leginkább csak F1-es autók teljesítményéhez mérhető Gépszörnyet.

Szép hosszú orr résszel rendelkezik, melyet minden bizonnyal egy tokiói dokkmunkás 3 éves fia vethetett papírra  egy téglatestet rajzolva.

Akármennyire is hihetetlen, a fedél alatt 970 köbcenti szedi szét a világot

Megértem én, hogy kell a tér a motornak, de jelen esetben pusztán csak kétszer férne el ugyan ez a motor az erre szánt térben, viszont legalább hátul annyi hely van a csomagoknak, hogy ha egy üres táskát lapjával beteszünk, akkor  talán elfér.

 Amint látható akad még hely bőven

A hátsó ülésen utazva egyébként egész kényelmes lett volna az út, de valahova el kellett pakolnunk azt a közel 10, kisebb- nagyobb csomagot; ez jelentősen csökkentette a komfortérzetet. Azt, hogy végül sikerült elférnünk, Fónagy félelmetes Winrar tömörítési technikájának köszönhettük. A technika lényege, hogy először a két nagy táskát behelyezzük, majd ügyelve rá, hogy nem esnek ki, az utolsó fél méteren egy erőteljes rúgás segítségével alapállapotba juttatjuk a hátsó ajtót, amin egyébként a pótkerék is található. Ismételten kinyitva, felhalmozva a két nagy táskára a többi cuccot, mi közben a hátsó ülést előre húzva kell tartani, már meg is ismételhető az előbbi folyamat.

Van helye mindennek: hűtőszekrény, tv állvány, kerékpár, de még néhány egyszerű csomag is vígan elfér. NOT!

Hogy ne csak a negatívumokról beszéljek, hiszen kalandjaink részletezésekor még bőven fogja szidalom érni ezt az Izomgépet, megemlíteném, hogy bár a futóműve olyan összetett képződményeket aláz porba bonyolultság terén, mint egy darab fa, vasgolyó, vagy a Teréz- körút Nyugati- pályaudvar előtti útszakaszának felső betonrétege, igen jól szolgált. Éreztünk minden egyes úthibát, viszont a nagy kerekeknek és ennek a finomra hangolt, lágy felfüggesztésnek köszönhetően- melyet akár székrekedéseseknek is ajánlanék terápia céljából, mert egy rosszabb minőségű útszakasznál garantáltan kirázza a bélsarat belőle- el mentünk bármilyen terepen. Vagyis mentünk volna, ha a motor nem lett volna ilyen gyenge. 

 A félelmetes kipufogó rendszer

További előnyként lehet megemlíteni, hogy az autó magasságából adódóan bőven van hely a fejnek, tuti nem fogod beverni, hiszen ha beülsz, még vagy 40 centi tér van felfele. Ez az autó bizonyára a dél- texasi kalapos marhatenyésztők Mekkája lehetne, vagy a Suzukinál a Jimnyt tervező csapatban csak erősen magas homlokú egyének, lehettek, nem tudom. További felhasználási módok jutottak eszünkbe az út során, például az egész Jáva térkép kihelyezése, vagy egy ruhaszárító installálása a fejünk felé, esetleg ha Lili úgy döntött volna, hogy felzselézi az akkor még hát középig érő haját, akkor meg tehette volna, hiszen ebben a Gépállat nem akadályozta volna meg.