Ijen még úgy sem volt: Mt. Ijen – a Jáva túra 2.rész

 

Délután kettő fele sikerült végül elindulunk a szomszéd sziget felfedezésére. Első célpontunk a 90km-re fekvő GIlimanuk volt, ahonnan egy fél órás kompozás vezetett Banyuwangi-ba, de ezek után már muszlim területen száguldoztunk a Gépállattal.

 Az ott már Jáva

Keresztül hatolva az első jávai városokon sok különbséget nem fedeztünk fel, ami rögtön szembe ötlő volt, hogy az emberek itt inkább megbámultak, mint Balin, ahol már hozzá vannak szokva a turistákhoz. Így gondtalanul tudtunk haladni az Ijen felé, ekkor még mit sem sejtve…

Este 6 fele már az Ijen oldalán kaptattunk fel a Kék Villámmal, amikor nem csak a lejtő meredeksége kezdett növekedni, de az út minősége ezzel egyenesen arányosan csökkent. Konkrétan hiányzott az út számos helyen; a nagy esőzések teljesen kimosták és tönkretették. A problémák ott kezdődtek, amikor hirtelen lendülettel rávetődve a többnyire csak kövekből és beton maradványból álló “útra”, az elérhető maximum sebességgel sem sikerült túljutunk ezen a trükkös szakaszon. A többiek kiszállása után is próbálkoztunk még, hátha a Jimny istenei megkönyörülnek rajta és ideiglenesen megajándékozzák pár plusz lóerővel, de nem ez történt. Ott ragadtunk sötétben egy egyébként nem túl meredek emelkedőn. Végül csúfondáros módon feladtuk és tolatva megpróbáltam lejutni egy olyan szakaszig, ahol már lehetséges megfordulni. Egy vacsora és a helyiek kérdezgetése után úgy határozott a Nagytanács, hogy az Ijin-re márpedig feljutunk, csak nem innen, hanem a túloldaláról. Bevágtuk magunkat Powerfull Monsterbe és meglódultunk, hogy megkerüljük a hegyet. Ez kb 150km-t jelentett. Hajnali 2-3- ra értünk a túl oldalon fekvő, Bondowoso-ba, ami egyébként a Lonely Planet szerint Jáva legtisztább városa (nem tiszta) és nagyon finom tape-juk van (nem finom). Túránk során pont az első, fárasztó estén sikerült a legrosszabb szállásban aludunk, az ágy büdös volt és a szoba sem volt épp makulátlan; hányás foltoknak kinéző maszatok a falon, málló mennyezet. Hogy ehhez a minőségű szobához miért építettek egy 50 méteres úszómedencét és egész pofás recepciót, azt rejtély fedi, de elég fáradtak voltunk úgyhogy eldőltünk mint egy cementes zsák.

Másnap újult erővel vetettük neki magunkat a hegynek. A másik oldalról valamivel jobb volt a helyzet, egyrészt, mert még világosban próbáltunk feljutni, másrészt nem volt olyan meredek. Az út állapota talán még rosszabb volt, viszont ha kiszálltunk 3-an, Lili egyedül fel tudott mászni Gépállattal a rázósabb etapokon is. Hab volt a tortán, hogy az egyik lefulladás után nem volt hajlandó beindulni a… hát járművünk, a lejtőn felfele pedig viszonylag nehéz tolni egy ezer kilós dögöt, így hátrafele gurulva és hátramenetbe kapcsolva volt lehetőség a kuplung hirtelen felengedésével életre kelteni a …  gépeszközt. 4 óra kemény szenvedés után értük el a csúcstól nem messze fekvő Sembol-t. Egész hangulatos homestayt találtunk a kávéültetvények között  fekvő kis faluban, egy, még hollandok által épített ház lett részben átalakítva, valamint hozzá is lett építve számos szoba; itt volt lehetőségünk megszállni. A helyhez széria felszerelés volt a ránézésre igen ritkán tisztított úszómedence és a meleg vizes forrás; ez utóbbi kimondottan kellemes élmény volt.

Hajnali négykor már talpon voltunk mind a négyen, vezető nélkül vágtunk neki a hátralévő távnak. Eltévedni elég nehéz lett volna szerencsére, valamint Jimbó is megküzdött a munka rá eső részével, egy megállással teljesítette a távot, dehát ezt már meg sem említem, egy megállás nem megállás.  Feljutottunk végre a parkolóig, ahonnan gyalogszerrel kénytelen tovább menni az ember. 3km séta következett, 400m volt a szintkülönbség, amit le kellett gyűrnünk.

  Útban felfele

Azt kell, hogy mondtam, nem vagyunk kondiban és az alvás sem volt elég, mert igencsak igénybe vett minket. Különösen akkor volt ez szégyen, amikor eltotyogott mellettünk egy indonéz kénmunkás, 60kg frissen bányászott kénnel a vállán. Ugyanis ha nem említettem volna, ez a vulkán arról híres, hogy kenet bányásznak a kráterben, valamint a közepén látható egy türkizkék krátertó. A kráterből hozzák fel a kalderára a bányászok a 60-80 kg nehézségű, nagy kéndarabokat, majd viszik le őket a hegyről. Ez 3 órájukba kerül és napi kétszer tudják megcsinálni. Azt már csak mellékesen jegyzem meg,hogy a hét minden napján dolgoznak. Megpróbálkoztam én is egy ilyen kénszállító egység megemelésével, nem volt egyszerű feladat.

  Azért végül sikerült

  Géza. Ő vígan szaladgál a kénnel, jobb napokon 10mp alatt futja a 0-100-at.

A vegetáció elfogytával már csak kövek és homok volt a kalderán és ahogy lepillantottunk onnan, megcsodálhattuk a kráter belsejéből feltörő füstoszlopot, ahonnan a kenet bányásszák, valamint mögötte a krátertavat. Eddig is sok gyönyörű dolgot láttunk itt létünk során, de számomra eddig ez volt a leglenyűgözőbb. Ahogy ott álltunk a kopár köveken, rácsodálkozva a tájra, álleejtős élmény volt az egész, mi közben fújt a hűvös szél és változtatta a füstoszlop irányát. A többi turista sem volt zavaró, olyan picinek és jelentéktelennek tűnt  minden a vulkánhoz képest.

  Tilos lemenni: természetesen lementünk

Nem bírtuk ki, hogy ne nézzük meg, hogy bányásznak a kénmunkások, honnan hordják fel a nagy kéntömböket. A táblára fittyet hányva alá ereszkedtünk, gondoltuk, ahol egy öreg bányász 60 kg- al a vállán napi kétszer fel tud jönni, ott mi is. Baromi hangulatos, de veszélyes is volt a lemenet. Az egész a Gyűrűk ura azon jeleneteire emlékeztetett, amikor Frodó meg Samu Mordor kietlen vidékein szenvednek, csak nem volt olyan sötét és szürkék voltak a kövek. Viszont ők nem találkozhattak egyre erősödő kénszaggal. :)

  A gyűrű keresése

 A füsthöz tartunk

Lejutottunk végül, a munkások gyorsan eladtak nekem egy frissen kibányászott kéndarabot- még meleg volt-, de sok kommunikációra nem volt időnk, mert a szél megfordult és el kezdte felénk fújni a tömény, kénes füstöt.

 Kis híján füstbe ment terv: azért végül megszereztem a sárga kéndarab- relikviát

Fullasztó élmény volt, úgyhogy sietve megindultunk felfele. Pólóinkkal takartuk el az orrunkat, de nem sokat ért.

Ahogy feljebb jutottunk, már nem volt annyira maró érzés, ha levegőt vettünk, de ruháimból az óta se tudom kimosni a kénszagot. A lefele vezető út úgy tűnt, mintha végtelenítve lett volna. A parkolóba való megékezésünk után már csak be kellett tolnunk a Vérgépet, és már indulhattunk is vissza a szállásra.

 

Katt a legyezőre még több képért!

Még több Ijen DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE